Tibor Zsolt a rajz intellektuális terét fizikai, mediális értelemben is kiterjesztette az elmúlt tíz év során. Korábbi papírmunkáit falrajzzal, vetítéssel kombinálta, majd 2010 körül alkotásai objektek és installációk formájában léptek be a térbe.
Papírmunkái alapját a szeriális, naplószerű, automatikus rajzolás adja. Rendhagyó módon használja a színes ceruzát, grafitot, stencil- és sablonnyomokat, zsír- és pasztellkrétát. Mediálisan sokszínű alkotói gyakorlatába beemel projektort, ready made-eket, de maga által készített objekteket is. Lázad a rutin, a megszokás, a tökéletességre vágyó konformista kispolgár ellen, aki a társadalmi mechanizmusba tagozódva követi és végrehajtja annak utasításait. Lírai rajzai egy létező világ nem létező ideáira építő, metafizikus építészet "tervrajzai".

Tibor Zsolt (1973, Budapest; Bécsben él és dolgozik) generációjának egyik meghatározó, nemzetközileg is elismert magyar alkotója. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő szakán szerzett diplomát (2002).
Számos csoportos kiállítás mellett a budapesti Trafó Galéria és VILTIN Galéria, valamint a bécsi Lukas Feichtner Galéria rendezett önálló kiállítást munkáiból. 2016 során többek között a SYNTAX, valamint a FUTURA meghívott rezidenseként szerepelt egyéni kiállítással Lisszabonban és Prágában. Korábban a Krinzinger Projekte (Bécs), illetve a HIAP (Helsinki) rezidens programjában is részt vett.
A STRABAG Nemzetközi Művészeti Díj (2009) valamint az Esterházy Művészeti Díj (2015) elismerése mellett korábban a Derkovits-ösztöndíjban, illetve Herczeg Klára-díjban is részesült; művei számos magángyűjtemény mellett a LUDWIG MÚZEUM ? Kortárs Művészeti Múzeum Budapest, a Magyar Nemzeti Galéria, a Spanyol Kortárs Grafikai Múzeum, valamint a New York-i Carousel Collection gyűjteményében is megtalálhatóak.

Tibor Zsolt a rajz intellektuális terét fizikai, mediális értelemben is kiterjesztette az elmúlt tíz év során. Korábbi papírmunkáit falrajzzal, vetítéssel kombinálta, majd 2010 körül alkotásai objektek és installációk formájában léptek be a térbe.
Papírmunkái alapját a szeriális, naplószerű, automatikus rajzolás adja. Rendhagyó módon használja a színes ceruzát, grafitot, stencil- és sablonnyomokat, zsír- és pasztellkrétát. Mediálisan sokszínű alkotói gyakorlatába beemel projektort, ready made-eket, de maga által készített objekteket is. Lázad a rutin, a megszokás, a tökéletességre vágyó konformista kispolgár ellen, aki a társadalmi mechanizmusba tagozódva követi és végrehajtja annak utasításait. Lírai rajzai egy létező világ nem létező ideáira építő, metafizikus építészet "tervrajzai".

Tibor Zsolt (1973, Budapest; Bécsben él és dolgozik) generációjának egyik meghatározó, nemzetközileg is elismert magyar alkotója. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő szakán szerzett diplomát (2002).
Számos csoportos kiállítás mellett a budapesti Trafó Galéria és VILTIN Galéria, valamint a bécsi Lukas Feichtner Galéria rendezett önálló kiállítást munkáiból. 2016 során többek között a SYNTAX, valamint a FUTURA meghívott rezidenseként szerepelt egyéni kiállítással Lisszabonban és Prágában. Korábban a Krinzinger Projekte (Bécs), illetve a HIAP (Helsinki) rezidens programjában is részt vett.
A STRABAG Nemzetközi Művészeti Díj (2009) valamint az Esterházy Művészeti Díj (2015) elismerése mellett korábban a Derkovits-ösztöndíjban, illetve Herczeg Klára-díjban is részesült; művei számos magángyűjtemény mellett a LUDWIG MÚZEUM – Kortárs Művészeti Múzeum Budapest, a Magyar Nemzeti Galéria, a Spanyol Kortárs Grafikai Múzeum, valamint a New York-i Carousel Collection gyűjteményében is megtalálhatóak.

 

1973 | Budapest | Budapesten él és dolgozik
TANULMÁNYOK
2001        Universidad de Castilla-La Mancha | képzőművészeti kar | Castilla-La Mancha
1998-1999   Universidad de Sevilla | képzőművészeti kar | Sevilla
1995-2002   Magyar Képzőművészeti Egyetem | Festő szak | Budapest
DÍJAK, ÖSZTÖNDÍJAK
2015    SYNTAX artist residency | Lisszabon
Esterházy Művészeti Díj
2011    FUTURA AIR | Prága
Paths Crossing residency | HIAP | Helsinki
2010    AIZ worksop - artist residency | Aizpute | Lettország
Krinziger projekte residency | Petőmihályfa
2009    Strabag Artaward International
2008    AIR Krems | Artist-In-Residency | Krems
2007-2009   Derkovits Gyula ösztöndíj
2007    Budapest Galéria ösztöndíja
2006    Herczeg Klára - díj
2001    Erasmus ösztöndíj
1997    Soros ösztöndíj
VÁLOGATOTT EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
2017    szitoktárgyak | kARTell projectspace | Budapest
2016    etil rakéta | VILTIN Galéria | Budapest        
Trash Talk to Objects | Karlin Studios | Prága
2015    I'm for the hippopotamus  | Lukas Feichtner Galéria | Bécs
rrrefer | Syntax | Lisszabon 

2014    VILTIN Galéria | Budapest
2013    aminek jönnie kell | Nyomvonal | Trafó Galéria | Budapest
ART 13 | VILTIN Galériával | London
best before | Lukas Feichtner Galéria | Bécs
2011    C.E.Z.U.R.A. | VILTIN Galéria | Budapest
Sunday | 00130 Gallery | Helsinki
PREMEMORA | Espacio GB | Sevilla
2010    Fehér grafit (Amand Inn Soó Ágival) | Stúdió Galéria | Budapest
2009    Közös kiállítás (ASZTALOS Zsolttal) | VILTIN Galéria | Budapest
Vonalozó Intézet | Apropódium Galéria | Budapest
Geprüft und Erwogen | Strabag Art Lounge | Bécs
2008    Rajzok | Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet | Pozsony
Countdown | Magyar Intézet | Stuttgart
2006 (Szikora Tamással ) | Stúdió Galéria | Budapest
2003 Material | Stúdió Galéria | Budapest
VÁLOGATOTT CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK
2017    Gazdálkodj okosan | Ludwig Múzeum | Budapest
        Abstract Hungary | Künstlerhaus - Halle für Kunst
 & Medien | Garz
        Real Hungary. Der Esterházy Kunstpreis | Collegium Hungaricum Wien | Bécs
        Az autizmus mint metafora | Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) | Dunaújváros

2016 in-house | Lukas Feichtner Galéria | Bécs
festészet szabad térben| Esterházy-kastély | Eisenstadt
Kapufa | Kortárs Művészeti Intézet | Dunaújváros
2015 Space Trouble | Cortex Athletico | Párizs | OFF Biennále
Papíron II | Deák Erika Galéria | Budapest
Emlékek tava | Budapest Galéria | Budapest
hot summer mix | Lukas Feichtner Galéria | Bécs
20 Jahre Galerie Fiechtner - BEST OF 1995-2015 | Lukas Feichtner Galéria | Bécs
Art and the age of (Non) emotionality | Gallery Rajko Mamuzic | Újvidék
Esterházy Művészeti Díj | Magyar Nemzeti Múzeum | Budapest
zeiten. folge | Palais Niederösterreich | Bécs
2014 Szabadkéz | MODEM | Budapest
Szó és Kép | Vasarely Múzeum | Budapest
Sniwt | Sils | Rotterdam
GyerekKORtárs | Virág Judit Galéria | Budapest
2013 ArtIstanbul International | VILTIN Galériával | Isztambul
Art Market Budapest | VILTIN Galériával | Budapest
öt | VILTIN Galéria | Budapest
2012 A hős, a hősnő és a szerző | Ludwig Múzeum | Budapest
1+(1+1)+1 | MeetFactory | Prága
Fictious Past/s | Terminal P | Zürich
Takes on Memory and Flight Paths | Gallery Augusta | Helsinki
TST | VILTIN Galéria | Budapest
RAJZ.OK | VILTIN Galéria | Budapest
2011 ARCO_madrid | VILTIN Galériával | Madrid
Vakuemlékezet (Svatopluk Mykita és Szalay Péter társaságában) | Gallery By Night, Stúdió Galéria |
Budapest
Joy and Disaster | S.M.A.K | Ghent
Privát labirintusok | Magyar Nemzeti Galéria | Budapest
Flashbulb memory | Institut Hongrois de Paris | Párizs
Krinzinger residency exhibition | Krinzinger Projekte | Bécs
Magáért beszél | Magyar Nemzeti Galéria | Budapest
2010 szimpla dupla | Künstlerhaus | Dortmund
VIENNAFAIR | VILTIN Galériával | Bécs
donumenta | Regensburg
Rajz? | Budapest Galéria Kiállítóháza | Budapest
Budapest Art Fair | VILTIN Galériával | Budapest
2009 Átlövés | VILTIN Galéria | Budapest
STRABAG Artaward International | STRABAG Art Lounge | Bécs
Ano_Lino | UnCu|Stokovec | Banska Stiavinca
Ich kenne drei Farben auf Erden | Nassauischer Kunstverein | Wiesbaden
2008 Derkovits ösztöndíjasok | Ernst Múzeum | Budapest
Határok nélkül | Limes Galéria | Révkomárom
genezis | nyitó kiállítás VILTIN Galéria | Budapest
VIENNAFAIR | VILTIN Galériával | Bécs
2006 Lenmechanika | Ernst Múzeum | Budapest

2005 Magánügy | Műcsarnok | Budapest
Terepgyakorlatok | Irokéz Gyűjtemény (acb) | Szombathely
Hermetic Horizon | A.P.A.! Ateliers Pro Arts | Budapest
Jegyzet és vázlat- Moleskine | Stúdió Galéria | Budapest
2002 Budapest Galéria Kiállítóháza | Budapest
2001 (Kokesch Ádámmal) | Hold utcai piac | Budapest
MŰVEK GYŰJTEMÉNYEKBEN
Spanyol Kortárs Grafika Múzeuma - Múseo del Grabado Espanol | Marbella | Málaga
Strabag

Gyűjtemény | Bécs
Ludwig Múzeum | Budapest

Magyar Nemzeti Galéria | Budapest
Carousel Collection | New York
TAGSÁG
Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE)