GÁSPÁR György | KÓRÓDI Zsuzsanna | NÉMA Júlia | TIBOR Zsolt | VALLÓ Berta

csoportos kiállítás

Sztenderd művészi magatartásformává vált az elmúlt évtizedekben a hagyományos művészeti ágak és műfajok kereteinek átlépése és a kifejezésformák ötvözése. A művészeti területek közötti párbeszéd a művek és médiumok variábilis jellegében is egyre többször megfigyelhető. A VILTIN Galéria legújabb csoportos kiállításán a képzőművészeti határterületek sajátosságainak feltárása kerül középpontba különböző művészi pozíciókból közelítve, a kapcsolódások, átfedések, kölcsönhatások jelenlétének, a kép határaival való játéknak a fókuszba emelésével. 

GÁSPÁR György (1976) a szobrászat és építészet határterületét a dekonstrukció felől az üveg médiumán keresztül vizsgálja. Szobrait geometrikus elemekből építkező, sajátos rendszerű absztrakció jellemzi, melyek végső formáit az egyenként megfestett üvegrétegek precíz összjátékával hozza létre. Munkái egyaránt tekinthetőek szobroknak és kétdimenziós táblaképeknek, ahol az anyag transzparenciája az op-art és kinetikus művészet kombinálásával feszegeti a klasszikus szobrászat műfaji határait. GÁSPÁR megbontja a formákat és a teret, majd egy új rendszer szerint építi azokat vissza; szigorú szabályrendszer keretei között, fizikai és kémiai kísérletek bevonásával és adimenziók együttes láttatásának gesztusával. 

KÓRÓDI Zsuzsanna (1984) üvegobjektjeiben az op-art (Victor Vasarely, Bridget Riley) kétdimenziós megoldásait bontja szét és gondolja tovább egyedi grafikáin keresztül, speciálisan csiszolt vagy festett üveglencsék hozzáadásával. Munkáin a transzparens üveg nagyítja fel és mozdítja meg a mögé helyezett digitális printeket és festett felületeket, ezen rétegzettségen keresztül jön létre a látvány, a mozgás, a dinamika,és a megannyi nézőpont. Két eltérő karakterű médium - a síkban megjelenő statikus grafika és az üveg lentikuláris vagy statikus jellege - adja munkáinak összetett, oszcilláló jellegét. A háromdimenziós, optikai effektekkel operáló, de analóg kiindulási pontú plasztikák a képiség és vizuális dinamika kérdéskörével foglalkoznak, ahol a befogadó mozgása aktivizálja a térbeli és virtuális dinamikát.

Képzőművészet, design és kézműves tradíciók ötvözése jellemzi NÉMA Júlia (1973) minimál eszköztárral, konstruktivista és japán hagyományokat egyesítő, letisztult munkáit. Különböző művészeti területek és technikák találkoznak minimalista papírporcelán objektjeiben és reliefjeiben. Munkáinak többsége mediális határátlépéssel élve az anyagi minőségeket és művészi megközelítéseket ütközteti. Reliefjei anyagát, a papírporcelánt saját maga állítja össze: a porcelánmassza és a hozzákevert papírrostok találkozásából mindkét anyag karaktere előlép, és a fehérségen belül együtt él a lágyság és keménység, rugalmasság és törékenység. A4 relief-sorozatán az üres papírlap köznapi szabványformátumaszolgál alapegységeként, melyen spontán, szelíd gesztusokat ejt: hajtást, karcot vagy vágást. Ezek a vonalak térbe fordítják a síkot, megnyitják a fénynek, árnyéknak és térnek. Porcelán füzetlapjain a finom karcolással átrajzolt vonalak és rácsok ismerős mintázata a maguk hétköznapiságával és funkcióvesztett ürességével vonják magukra a figyelmet.  

Mindig izgalmas kihívás elé állítja a nézőt TIBOR Zsolt (1973) munkáinak műfaji besorolása: a rajzból kiindulva alkot, de kollázsszerű képépítése során falrajzokkal, vetítéssel kombinál, és nagyméretű kétdimenziós munkák mellett objektek és helyspecifikus installációk egyaránt születnek. TIBOR a képi struktúra elemeit narratív vagy asszociatív módon újra meg újra rendezi és értelmezi, melyeket szubjektív elemek hálója - reflexiója köt össze. A rajz terének fizikai és mediális kiterjesztésével folyamatosan megkérdőjelezi annak kereteit, a művészi kifejezésmódok határait. Lírai munkáin a rajz klasszikus műfaját részletgazdag, gyakran narratív kompozíciókban, anyagfókuszú beavatkozásokkal gondolja tovább, miközben jellemzően a hagyományos táblakép formáját tartja. 

VALLÓ Berta (1995) fogyasztói társadalomra reflektáló, vagy azt ötletesen és élvezetesen karikírozó munkáiban analóg és digitális technikát egyaránt használ. Munkáit áthatja egyfajta pop-artos, mangás képi világ, amely a képi elbeszélés és a storyboardok narratívásaival társulva feszeget identitással vagy éppen nemi szerepekkel, sztereotípiákkal kapcsolatos kérdéseket. Sajátos, fanyar humora reflexív hangvételt kölcsönöz részletgazdag munkáinak. Formanyelve épp annyira meseszerű, mint groteszk, reális és szürreális a maga ismerős jellegével. Olykor voyeur szerepbe kényszerít és a saját szemüvegén keresztül láttat egy hétköznapi, de rejtett üzenetekkel teli világot. Munkái szerepelnek a német Taschenkiadó, a világ 100 legjelentősebb illusztrátorát bemutató kötetében.