Tibor Zsolt a rajz intellektuális terét fizikai, mediális értelemben is kiterjesztette az elmúlt tíz év során. Korábbi papírmunkáit falrajzzal, vetítéssel kombinálta, majd 2010 körül alkotásai objektek és installációk formájában öltöttek háromdimenziós testet. Míg térkompozícióinak döntő többségét egynézetűség jellemezi, az etil rakéta esetében a körbejárhatóság is az installatív gondolkodás szervező elvévé vált.

Az etil rakéta médiuma a galéria tere, amelyet a rakéta, a csúszda, a fa modul, valamint egy különálló nagyformátumú rajz négyes egysége rendez szabad asszociációk irányított terévé. Az elemek közötti viszonyokat Tibor alkotói gyakorlatának olyan központi fogalmai határozzák meg, mint a dekonstrukció, a homogenitás és a modularitás.
A művész egy saját motívumtárból dolgozik, amelynek a palack, a posztamens, a csúszda, valamint a rajztábla is korábbi munkákról már ismert szereplője. A személyes elemekből építkező motívumrendszer önreferenciális jellege, a műfaji és formai határokon átlépve, egy egységes fogalmi keretet alkot. Tibor a rendszer szintű tökéletesség megragadására a formai és technikai dekonstrukció eszközét használja. A fa modul és a rakéta építménye barkács hangulatú, a rajzok képi világa fragmentált, az összkép azonban mégis tökéletesen kiegyensúlyozott.
A homogén, rendszerezett gondolati keret egyik megkérdőjelezhetetlen sarokpontja a gyerekkor, mint mindannyiunk számára adott referencia. A gyerekkorra jellemző tárgyfétis a csúszda, valamint az elmúlt két évben egyre többször megjelenő zsírkréta használatból is kiérződik. A zsírkréta, csak úgy, mint a rakétát borító fehér gipsz palackok az anyag szintjén emelik rendszerező erővé a homogén felületeket. Az üvegpalack szinte a kezdetektől kiemelt jelentőséggel bír Tibor tartalmi tekintetben személyes, formailag azonban végletekig távolságtartó művészetében. A matt gipszüvegek alkoholgőztől meghajtott fém rakétája valójában nem tart sehová. Tibor indirekt megközelítésmódjától alapvetően idegen a szimbólum használat, az etil rakéta esetében azonban mégis találkozunk az italos palackok kontextusában a felnőttkor asszociációs terébe lépő csúszda karakteres motívumával. Fölösleges azonban a részletekbe rejtett szembesítő erejű narratív struktúrát keresni, a teret átfogó kompozíció felülírja és háromdimenziós rajzzá alakítja mind a csúszdát (vonal, 2016), mind a rakétát (rakéta, 2016). Így válik egyértelművé a falon függő grafit munka (happening, 2011) lényegi rokonsága a rakéta építményével.
A nagyméretű zárt modul (modul 2016, 2016) - 'a dobozba rendezett önálló tárlat' - valójában a kiállítás legnyitottabb, kommunikatív eleme. A nyitott struktúrájú rakéta zárványszerű jelenlétének kontrasztját adja a fa moduláris egység variálható, alakítható karaktere. Egyszerre összegzi, és jelzi is az alapvetésnek tartott motívumkészlet nyitottságát, befejezetlenségét. Az új, nagyobb formátumú papír sorozat fegyelmezett rendetlensége a tökéletességet vágyó, de azt elviselni képtelen alkotói attitűd vizuális ars poeticája is lehetne.

Tibor Zsolt (1973, Budapest; Bécsben él és dolgozik) generációjának egyik meghatározó, nemzetközileg is elismert magyar alkotója. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő szakán szerzett diplomát (2002).
Számos csoportos kiállítás mellett a budapesti Trafó Galéria és VILTIN Galéria, valamint a bécsi Lukas Feichtner Galéria rendezett önálló kiállítást munkáiból. 2016 során többek között a SYNTAX, valamint a FUTURA meghívott rezidenseként szerepelt egyéni kiállítással Lisszabonban és Prágában. Korábban a Krinzinger Projekte (Bécs), illetve a HIAP (Helsinki) rezidens programjában is részt vett.
A STRABAG Nemzetközi Művészeti Díj (2009) valamint az Esterházy Művészeti Díj (2015) elismerése mellett korábban a Derkovits-ösztöndíjban, illetve Herczeg Klára-díjban is részesült; művei számos magángyűjtemény mellett a LUDWIG MÚZEUM ? Kortárs Művészeti Múzeum Budapest, a Magyar Nemzeti Galéria, a Spanyol Kortárs Grafikai Múzeum, valamint a New York-i Carousel Collection gyűjteményében is megtalálhatóak.