ASZTALOS Zsolt az 55. Velencei Képzőművészeti Biennálé Magyar Pavilonjának kiállítója


 

Örömmel tudatjuk, hogy az 55. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában 2013. június 1. – november 24. között  a VILTIN Galéria művésze, ASZTALOS Zsolt  Kilőtték, de nem robbant fel című  projektje kerül bemutatásra, Uhl Gabriella kurátorral való együttműködésben. 

 

2012. október 1-jén hirdette meg Gulyás Gábor nemzeti biztos a jövő évi, 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás megvalósítására kiírt pályázatot. A beadási határidő 2012. december 2. volt. Összesen tizenkilenc érvényes pályamű érkezett be. Korábban soha ennyi művész nem vett még részt a világ egyik legjelentősebb nemzetközi seregszemléjének tartott biennále magyar részvételére kiírt pályázaton.

Az 55. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában 2013. június 1. – november 24. között egy olyan installációt tekinthetnek majd meg az érdeklődők, amely kompaktságával, metaforikusságával és tágas gondolati horizontjával egyaránt kapcsolódik a XX. század történelmi traumáihoz és a jelenkori magyar és európai társadalmi feszültségek közvetlen eredőihez.

 

További információ: Velencei Biennálé

artists in dialogue_#4

2017. június 30.

artists in dialogue_#3

2017. március 7.

artists in dialogue_#2

2016. november 26.

artists in dialogue_#1

2016. október 16.

Aktuális kiállítások

2016. május 8.

Gallery Weekend Budapest 2015

2015. szeptember 11.

VILTIN Gallery @ ARTISSIMA

2014. november 1.

GALLERY WEEKEND BUDAPEST 2014

2014. szeptember 11.

'Sniwt'

2014. május 31.

Könyvbemutató

2014. április 22.

derko.2014

2014. március 27.

Szabadkéz a MODEMben

2014. március 10.

Japán rezidenciaprogramon

2012. október 25.

Curators' Network | Budapest

2012. október 10.

á la carte

2012. szeptember 29.

Fókusz | Szvet Tamás

2012. szeptember 26.

Mi a magyar?

2012. augusztus 2.

Kibövített emlékezet

2012. április 30.

Elhunyt SZIKORA Tamás

2012. április 22.

Art Dubai

2012. február 6.

Prememora | TIBOR Zsolt

2012. január 19.

State of Affairs

2012. január 12.

ARCOmadrid_

2012. január 3.

Derkovits-ösztöndíj 2011

2011. március 4.

Derkovits-ösztöndíj 2009

2010. március 2.