CHILF Mária a hétköznapi realitáson túli valóságot szemléli, annak is az árnyalt kikutathatatlan és kimondhatatlan oldalát csalogatja elő, megszólítja, s beszél arról, amiről nem lehet, de hallgatni sem szabad. Feldolgozza, majd rögzíti benyomásait, legyen a technikája akvarell, mint folyamatmű; rajz, amit a legspontánabb reflexiónak tekint, vagy az összetettebb, tervezett módon megvalósuló installáció. A művész korábbi sorozataiban az Embert kinyitotta, zsigerein és érhálózati térképén keresztül kutatta, értelmezte a fizikai valóját és a test működési mechanizmusát. Most az érzelmek mentén az Ember mentális feltérképezése a cél. CHILF minden művében a létezésre reagál, filozofikus hangon a heideggeri létkérdés vizuális leképzésének lehetőségeit keresi. Nála elválaszthatatlan egységet képez a férfi és a nő, a feminin és a maszkulin. A megnyugvás a harmónia megalkotásának lehetősége vezérli. A "Fa", a világfa, a művész különös jelentőséggel bíró motívuma a hármas kozmikus rendszer alappilléreként vertikális hidat képez az ég, a föld és az alvilág között. Festményein az embernek és házának védelmet nyújtó fa a világ legidősebb élőlényeiként a létezés példaképei is, amely környezetében feloldódik, elválaszthatatlan egységet képezve azzal. CHILF finom gesztusai és különös színvilága összetéveszthetetlen. Akvarell nyelvezete mögött ott rejtőzik a női nem spirituális érzékenysége.

1966 | Marosvásárhely | Budapesten él és dolgozik

TANULMÁNYOK                      
 
2003-2007
1997-1998
1990-1995
Magyar Képzőművészeti Egyetem | Festő szak - doktori képzés | Budapest
Hochschule der Künste | Berlin
Magyar Képzőművészeti Egyetem | Festő és Intermedia szak | Budapest
DÍJAK, ÖSZTÖNDÍJAK              
2006
2005
2004
2003
2001
1999
1997-1998
1997-1999
1996-1997
1995
1994
1993
1992
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díja | Akvarellbiennálé
Munkácsy Mihály Díj
STRABAG festészeti Díj
Fővárosi Önkormányzat Képzőművészeti Ösztöndíja | Lisszabon
Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj | New York
Római Magyar Akadémia Ösztöndíja
DAAD Stipendium | HdK | Berlin
Derkovits Gyula ösztöndíj
Stipendium der Akademie Schloss Solitude | Stuttgart
Ludwig Alapítvány ösztöndíja | Németország
Stipendium | Karl-Hofer Gesellschaft | Berlin
Fiatal Képzőművészek Stúdiója díja
Sommerakademie für Bildende Kunst | Flux in Media | Salzburg
VÁLOGATOTT EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK           

2018
                          
2017                  
2014
2013
2010
2009

2007
2005
2003
2002

2001
2000                  
HEIMAT (diari familiari) Maurizio Battagliaval | Cristallino Cantieri |  Cesena (IT)
CHILf Mari: Saját mintás II. | FERi | Budapest
Átmeneti tárgyak | VILTIN Galéria | Budapest
Láthatatlan alaprajz | A38 | Budapest
Keep smiling! | VILTIN Galéria | Budapest
A mélység periszkópja | NextArt Galéria | Budapest
Honvágy ismeretlen táj iránt | Zárt Kert projekt. MODEM | Debrecen
Brumival bármi megtörténhet | B stúdió | Tirgu-Mures
Brumival bármi megtörténhet | Karton Galéria | Budapest
Belastete Landschaften | Metall Labor | Bitterfeld
Double Trouble | Ludwig Múzeum | Budapest
Várfok Galéria | Budapest
Napló | Stúdió Galéria | Budapest
2+1. (Antik Sándorral, Szörtsey Gáborral) | Galeria U.A.P. | Cluj
VÁLOGATOTT CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK         

2018
2017                              

2015

2014

2013

2012

2011

2010
2009
2008

2007

2006

Fresh Paint 10 | VILTIN Galéria | Tel Aviv

Art Paris 2018 | VILTIN Galéria | Párizs

Real Hungary. Der Esterházy Kunstpreis | Collegium Hungaricum Wien | Bécs
Másodlat | Budapest Galéria | Budapest
Tizenhatodik Kunszt - Nagy utazás | Miskolci Galéria | Miskolc
A munka maga is gyönyörűség, ha szívesen végezzük | Omnivore Gallery | Budapest
Arcrejtők | LATARKA Galéria | Budapest
Art Market Budapest 2015 | VILTIN Galériával | Budapest
Rendezetlen nőügyek | Kortárs Művészeti Intézet | Dunaújváros 
Képzelt közösségek, Magánképzetek  - Privát Nacionalizmus | Budapest Galéria | Budapest
Szabadkéz | MODEM | Debrecen 
Gyűjteni művészet | Balatonboglári Kápolnatárlat | Balatonboglár
GyerekKORtárs | Virág Judit Galéria | Budapest
Ludwig 25 | Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum | Budapest
Nemzedékek és emlékezet | Bálint Ház | Budapest 
Vakáció-Szimulátor | Kortárs Művészeti Intézet | Dunaújváros
Konceptualizmus ma | Paksi Képtár | Paks
ArtIstanbul International | VILTIN Galériával | Isztambul
Politechnika | VILTIN Galéria | Budapest
Kontextus | karton | Budapest
VIENNAFAIR | VILTIN Galériával | Bécs
ArtMarketBudapest | VILTIN Galériával | Budapest
Papír Panoráma | Virág Judit Kortárs Galéria | Budapest
donumenta | Regensburg
TérErő | Műcsarnok | Budapest
Anya | Manna Galéria | Budapest
Az ikontól az installációig | Pannonhalmi Főapátság | Pannonhalma
Icebreaker | Aprópódium Galéria | Budapest
Utca 2008 | Gödör | Budapest
feszítsd ki! | VILTIN Galéria | Budapest
Lost and Found | MODEM | Debrecen
Bodycheck 10. | Triennale Kleinplastic | Fellbach
Utazás Önmagunkba | Dorottya Galéria | Budapest
Vágatlan változat | Ernst Múzeum | Budapest
Fókuszban a gyűjtemény | Kortárs Művészeti Múzeum-Ludwig Múzeum |
Budapest
Fazonigazítás | VAM | Budapest

Magánügy? | Műcsarnok | Budapest
Időjárástól függetlenül | kArton Galéria | Budapest
Délibáb | 2B Galéria | Budapest
10 éves a STRABAG Festészeti Díj | Kortárs Művészeti Múzeum-Ludwig Múzeum | Budapest
Lost and Found | Staatliche Kunsthalle | Baden-Baden
Sonne jeden Tag | ArtMbassador | München
Hirtelen | Dorottya Galéria | Budapest

MŰVEK GYŰJTEMÉNYEKBEN              
Balneological Museum | Piestani                                        
Museu de Arte | Santa Catarina (Brazília)
Akademie Schloss Solitude | Stuttgart
Művészetek Háza | Paks
Ludwig Múzeum | Budapest
Budapest Történeti Múzeum | Fővárosi Képtár | Budapest
Raiffeisen Bank | Budapest
Magyar Nemzeti Galéria | Budapest
Dobó István Vármúzeum | Eger
MDSE- Mitteldeutsche Sanierungs- und Entsorgungsgesellschaft | Bitterfeld
Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma | Budapest
Magyar Fejlesztési Bank | Budapest