A kiállítás címéül szolgáló Politechnika görög/latin eredetű szó, amely amellett, hogy nőnemű, megjelenik benne a techne, mint az antik művészetek elnevezése és a poli azaz a sokrétűség. Társadalmunkban egyre gyakrabban találkozni olyan helyzetekkel, mikor egy személy több, de minimum két teljes embert igénylő munkát/munkakört/hivatást vállal a személyiség adta sokoldalúság és impulzusigény vagy a méltó egzisztenciális létforma fenntartása végett. A statisztikák szerint a nők vállalása, teherbírása sok területen nagyobb, erősebb.

Miközben minden idők legismertebb nőművésze (amerikai változat), Cindy Sherman nagysikerű retrospektív tárlata a New York-i MOMA-ban bezárásához közelít, mi csoportos kiállítást nyitunk nyolc művésznő munkáinak bemutatásával. A kiállítók nem osztják a feminista és nemi szempontú művészeti választást/döntést, de az 1970-es évek ilyen irányú reprezentációja megkerülhetetlen napjaink nőművészei számára is. Így a VILTIN Galéria kiállításának időzítése jól jelképezi a kanonizált kezdetek és a jelen idejű művészet között húzódó folytonosságot, de egyben demonstrálja a továbblépés tényét is. A kurátor olyan művésznőket kért fel a kiállításra, akik amellett, hogy képzőművészként alkotnak, legalább akkora hivatástudattal valamilyen más területen is érdekeltek/dolgoznak. Így került a meghívottak listájára pszichológus, textiltervező, tanár, publicista, kultúraantropológus, stb. Az alkotók egy ideje hetente egyszer találkoztak a galériában és interaktív workshop, fonóbeli alakoskodásformájában, egymásra hatóan megbeszélték, átbeszélték, olykor kibeszélték a másik ötletét, így alakítva hétről-hétre a kiállítás anyagát.

BAGLYAS Erika a közelmúltban a politikai hatalom és az annak engedelmeskedő moderált hazugság témájával foglalkozik, műveiben megjelenik "a csend, az elfojtással szomszédos élet" feszültsége. Nincs ez másként a Kádár Jánosnak - még életében küldött - születésnapi üdvözletek mintájára, illetve azok pontos idézetével készült műve esetében sem. A kellő iróniától sem mentes döntés, miszerint: használt papírzsebkendőre írja a korabeli pártfőtitkárnak szánt jókívánságokat, már önmagában elgondolkodtató. BAGLYAS az újraírt sorokat személyes hazugságmentes gondolataival egészítette ki. Még ha oly sok impulzuson túl is, legyen csak egy ok a témaválasztása mellett: Kádár János manapság lenne száz éves (Fiume, 1912. május 26.) A mű címe: Politikai "barátság".

A kiállításon jelentős szerepet kap a textíliára vagy egyéb hordozóra hímzett művészeti médium, így CHILF Mária Mezőszemerei projektjében is. A művész Éva, Melinda, Olga bevonásával készített munkákat, amelyekkel támogatta a rendkívül kis keresettel rendelkező többgyerekes helyi asszonyokat. Akik nagyon kevés pénzért hímeznek, piacra szánt terítőket, díszpárnákat, amelyre CHILF Mária jogos felháborodásától vezérelten, szerette volna, hogy az asszonyok kapják meg a munkájuknak megfelelő arányos bért, hogy legalább egyszer - egészséges önbecsüléstől vezérelten - mondják meg "szívük szerint mennyit kérnének a kézi munkájukért". CHILF ?Saját mintás? című projektje a találkozók során kialakult interakciónak köszönhetően kinőtte magát. A csoportban résztvevő művészek saját kezdeményezésükre, Mari örömére sorba csatlakoztak hozzá. Így láthatjuk a kiállításon IMRE Marian, VIGH Krisztina, SZABÓ Dorottya és TRANKER Kata Saját mintás munkáját is.

IMRE Mariann és VIGH Krisztina a hímzés egészen egyedi formáját választották, mindketten egy rideg, mesterséges úton előállított anyag felületét töltik meg organikus struktúrával, valamilyen ismert életforma nyomatával/szövevényével. IMRE a tőle megszokott emblematikus betonhímzést és a plexit választotta hordozóul, e technicista anyagba rögzíti a mulandóságot. Hol egy áttetsző plexilapon ragadja meg a zuhanó fenyőtüskéket, ezzel metafizikus teret alkotva kicsiny emberfigurájának, hol a földre hullott fenyőtüskéket rögzíti betonban a söprés előtti pillanatban. IMRE munkái előtt "megállunk és észrevesszük a pillanatot", és elgondolkodunk annak szépségén és múlandóságán.

VIGH Krisztina minden mozzanata a repetícióról szól, számára a munka ismétlődő ima. Az ex voto-ként működő folyamat nemcsak cselekvésében, hanem végeredményében is megfelel a fogadalmi ajándék kritériumainak. A kártyázás és a boncolás egy lapra/asztalra helyezése, még ha még oly profán, is Vighnél spirituális tartalommal telítődik. A nemes és nemesített anyagokat a művész rendkívüli ráérzéssel varrja, ötvözi, teszi egymás mellé, rendezi egységbe. A hétköznapi hordozót (gyógyszeres buborékcsomagolás) egyedi mintájú ezüstszálas hímzéssel teszi maradandóvá.

Az ismétlődés gyakorlata, és spiritualizáló hatása foglalkoztatja TRANKER Katát is. A friss diplomás képzőművész (megelőlegezve) papírkivágásokat készít, alkot sajátos origami fákat. Fáit mantraszerűen napi rendszerességgel készítette és dátumcédulákkal látta el. Ezen cédulázott facsemeték mindegyike naplóbejegyzésszerűen a nap történéseit rejti magában. Az egy hónapon "átnyúló" fasor, egyetemes kulturális szimbólumként demonstrál az út, az idő a folytonosság és a meditáció mellett. Képzeletben és a galéria terében épített fasort TRANKER rajzainak, fotóinak és kollázsainak egysége, mint emléktorlódás veszi körül. Míg HUSZÁR Andrea egy parasztház homlokát, addig VINKLER Zsuzsi a hátunk közepét mutatja meg. Testünk ezen ismeretlen területét csak valaki más láthatja vagy érintheti igazán. Így, elmondható hogy oly ritkán érintett tapintott, hogy a felületi inger behatások csökkenésének megfelelően érzelmileg ingerszegényebbé vált (e területen a bőrfelületi idegvégződések száma bizonyítottan kevesebb). A művész most erre figyel, körülhatárolja ezt a területet és kiemeli/megmutatja a Politechnika résztvevőinek hátát, sőt a projekt részévé válhat a látogató is és tanulmányozhatja, szembesülhet az ismeretlen-ismerős testrészével.

A határvonalakon túl SZABÓ Dorottya ajtót nyit a külvilágra és a közösség egyöntetű jóváhagyásával beereszti a Nőt a múltból, sőt ki is emeli. A galéria központi terében nagyméretben biztosítja a folytonosságot a Sherman-i ezerarcú asszony/nő világa és a kiállító művészek között. Az ismeretlen alak lehetne bárki, így ha követjük C. Sherman vonalát, bármelyik nő, de mégis egy; hiszen mindannyian egy kicsit önmagunkat látjuk és keressük a másikban. SZABÓ a több év alatt összegyűlt színházi, fényképeiből válogatott, majd készített ?pop up? fotó kollázst, amelyet a nézőexponál, de megállhatunk a slide show- ja előtt is, amit Ő tár elénk és mozgatja meg vizuális gyorsérzékelésünk reflexét. Szabó Dorottya a tőle megszokott érzékenységgel szörfözik és teszi próbára vizuális és lelki világunk érzékenységét.

SZABÓ ajtaja mellett magasodik HUSZÁR Andrea oromzata, alatta összegyűlik a ház apraja s nagyja. Az elmúlt években HUSZÁR nagy figyelemmel kísérte és ápolta a hazai mese/mítosz világát. A békeidők mesemondásának helyszíneiből kiragadott egyet vagy legalább is egy részét, egy orosházi ház oromzatát. Ezt a fából készített életnagyságú reliefet az antropológusok, ún. napsugaras díszítésnek nevezik, amely az egyházi művészet egyik szimbólumából ered: a Szentháromságot jelképező háromszögben megjelenő sugárzó istenszemre vezethető vissza. Ami álmainkban a házban zajlik, az a pszichológia szerint velünk történik, hiszen a ház belső Énünk, a lelkünk maga, ezért nem mindegy, milyennek látjuk: romosnak vagy felújítottnak. huszár úgy döntött, hogy felújítja, így rekonstruálta a XIX. századi Szeged vidéki motívumot és hagyja, hogy tündököljön a zsúfolt pesti belváros galériájában.