koordination_theorie  |  KOVÁCS Attila 

2018. MÁJUS 24. - JÚNIUS 16.

KOVÁCS Attila (1938-2017) műveit a nemzetközi múzeumi gyűjtemények a minimal art, concept art, monochrome, és a non-relational art művészek kontextusában mutatják be. Munkái szín-, forma- és eszközhasználat tekintetében letisztultak, geometrikusan konstruáltak, a látható természettől függetlenek, miközben előttük állva harmónia, időtlenség és a kortárs szellem jelenléte érzékelhető. KOVÁCS a művészet komplexitásában és sokrétűségében hitt. A műtermi festés helyett elemző-laboráló módon folyamatokban gondolkodott, amit maga strukturálisnak és transzmutációsnak nevezett el, elvei összefoglalását pedig átalakuló plasztikusságnak hívta. Ugyanakkor művészként egyértelműen az érzékelési reakciókat tartotta a legfontosabbnak, így törekedett arra, hogy munkáiban a szenzualitás és a logikusság egyidejűleg legyenek jelen.

KOVÁCS legelső, 1964-ben készített 14 darab szekvenciális rajza a Staatliches Museum für Kunst und Design in Nürnberg kutatása alapján a világon az első képzőművészeti szándékú szekvenciális mű volt. Az 1960-as évek közepétől szakított az euklideszi mimetikus művészettel és új paradigmát emelt be a képzőművészetbe: a minősített megszámlálható egységek vizuális definiálását, amely a matematikus Bolyai János geometriájának logikáján alapult. Számokból és számsorokból építkezett, amihez vonalakat rendelve hozott létre egy új vizuális nyelvet. A mindig más egyedi alkalmazásban megalkotott vonalrendszer maga a kép struktúrája, amit KOVÁCS Vonatkoztatási Rendszernek nevezett. 1973-76 között 18.144 darab kétdimenziós vonatkoztatási rendszert generált és írta le transzformációinak számtanra, lineáris algebrára, paraméterekre épülő algoritmikus sorozatait. A rendszerben (hálóban) megjelenő forma nem más, mint transzformációjának egy-egy szekvenciája. Számsorai alapján elméletileg rekonstruálható, vagy folytatható nyitott struktúrája és az abban elhelyezkedő forma vizuális leképzése, vagy a programfüzetében definiált struktúra- és formaszintézis komputer segítségével előállítható és kinyomtatható.

Fatábláinak és papíralapú műveinek feltűnő együtthatója a semmi máshoz nem hasonlítható kimagasló manualitás. A művész minden táblaképe 40 rétegben alapozott hordozóra készült egyedi kivitelezésű festmény. KOVÁCS művei az emberi összpontosítás kivételes példái. A festéket, mint élő anyagot használta, amit tudásának teljes birtokában, irányítottan a kép anyagának egyik összetevőjévé alakított, azaz létrehozott egy 'képi igazságot, képi minőséget'.

Munkásságát mindvégig figyelemmel kísérte a német filozófus, Max Bense (1910-1990), aki saját esztétikai és filozófiai gondolatainak vizuális megfogalmazását látta KOVÁCS munkáiban. A pályatársak közül számos alkalommal szerepelt közös kiállításon többek között Sol Lewittel, Julije Kniferrel, Joseph Kosuthtal. Művei több mint negyven közgyűjteményben tekinthetők meg.

A koordination_theorie a korai, 1972-1977 között készült koordination quadrats művekből válogat. Négyzet a harmadik pozícióban, azaz a koordination p3 munkák (1974-77) KOVÁCS legismertebb programja, amelyenek egy közel nyolc méter hosszú műegyüttesét 1977-ben a Fridericanum egyik termében állította ki a kasseli documenta 6 keretében. A kiállítás megkísérel átfogó képet adni a művész ezen időszakáról: bemutatja alkotói módszerét a papírvázlattól a háromdimenziós makettig, szubsztrátumig, illetve a karton- és fatábla művekig, valamint a programhoz kapcsolódó - és nem kevésbé fontos - sokszorosított grafikáig. A műtárgyak egyike sem volt még Magyarországon kiállítva, illetve van köztük olyan, amelyet még egyáltalán nem láthatott a nagyközönség.

KOVÁCS Attila 1938-ban született Budapesten, 1964-ben az NSZK-ba emigrált, 1970-ben festőszakon végzett a stuttgarti Állami Képzőművészeti Akadémián. 1972-ben Kölnbe költözött, ahol 2010-ig élt és dolgozott. 1984-től német állampolgárként rendszeresen látogatott Magyarországra. 1995-ben műveiből retrospektív kiállítást rendeztek a budapesti Műcsarnokban. 1997 és 2010 között festőosztályt vezetett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 2001-ben megvédte és megkapta a doktori fokozatot (Doctor of Liberal Arts). 2010-ben felszámolta kölni műtermét és véglegesen Budapestre költözött, ahol életének utolsó szakaszában boldog éveket töltött felesége és két gyermeke társaságában. 2017. április 6-án, életének 78. évében otthonában hunyt el.