Egy téma - két alkotó: egy képzőművész és egy fotóművész. Hogyan közelít ugyanazon tematikához eltérő médiummal két alkotó? A VILTIN Galéria csoportos kiállítása azt vizsgálja, hogy mennyire befolyásolja az anyaghasználat az egyazon témához köthető művészi megközelítések nézőpontját, esztétikáját.

Kollázsszerű képépítés és személyes megközelítés jellemzi SZABÓ Klára Petra és Milica MRVIC munkáit. SZABÓ részletgazdag akvarelljei egy tágabb társadalmi-filozófiai problematika felől közelítve - ahogy a Black Box (2017), vagy a Gyűjtő (2017) sorozatok esetében is láttuk - jutott el egy személyesebb nézőponthoz, mely  A magány árnyalatai sorozata intim hangvételű, önfeltáró attitűdjében vált a legerőteljesebbé. Munkáinak központi motívuma a kegyetlen őszinteséggel megfestett önarcképei, melyek keretül szolgálnak egy veszteség analitikus  feldolgozásához, de a művész saját testi, lelki és szellemi egyensúlyának vizsgálata egy tágabb szociokulturális kontextusban is helyet kap.  Hogyan építi újra az ember az életét, a személyiségét egy veszteség után és mennyire lehet a történésnek egyszerre aktív részese és külső szemlélője is?  Ennek fázisaiként is értelmezhető a bánat megsemmisítő erejét megjelenítő  Collapsed in Style, amely egyszerre nyújt szürreális és bizarr látványt, míg a lángoló ház a tűz mindent felőrlő, egyszersmind tisztító erejével a rossz emlékektől megszabaduló új kezdet szimbóluma. 

Milica MRVIC Safari-sorozatán az állatoktól kölcsönvett minták és imitációk pszichológiai hátterével és ennek környezetre gyakorolt hatásával foglalkozik.  Az állati minták és bőrök az emberi társadalomban státuszszimbólummá váltak, az erő és tapasztaltság védjegyévé. Ahogy az állatoknak a minták, foltok, bőrük  környezethez való igazítása a rejtőzködés, a túlélés kulcsai, az emberek magukra húzott maszkjait/szerepeit a szociális normákhoz való illeszkedés vezéreli.

NAGY Benjámin és TIMÁR Péter munkáiban a tér és az egyén, illetve a vegetáció és az emberi környezet ütköztetési lehetőségei és megjelenési formái kerülnek középpontba. NAGY munkáiban vissza-visszatérnek az optikai csalódás, a kamuflázs jelenségei festői minőségben, ugyanakkor formanyelve az építészetből, a szobrászatból, vagy éppen a digitális képalkotásból is eredeztethető, mely a festészetre vetítve leginkább a képtéri transzformáción keresztül érhető tetten. Legújabb  festménysorozatában különböző felületi, sík- és térbeli elemek imitációjával kollázsszerű képeket hozott létre az absztrakt és a figurális ábrázolás közötti határmezőn egyensúlyozva,  miközben a digitális kor formaelemeinek festészetbe való átültetése is foglalkoztatja. TÍMÁR Péter a fotográfia képzőművészeti oldala felől közelít témáihoz úgy, hogy közben megőrzi a médium dokumentatív erejét és megörökíti élő és élettelen világunkból mindazt, ami számára jelentőséggel bír. TÍMÁR Terek-sorozatában az ember alkotta tér és az ember viszonya kerül középpontba. Mennyire tekinthető alá- vagy mellérendelőnek a publikus intézmények téralkotása? Mennyire lehet egy tér emberközpontú?  Vegetáció című sorozatában pedig olyan, az emberi terekbe került növényrészleteket látunk, melyek az emberi akaratnak, szabályozottságnak rendelődnek alá. 

Az ismeretlen utáni vágyakozás vizuális megfogalmazása Andreas WERNER és DEIM Balázs munkáinak központi motívuma. WERNER  munkáiban visszatérő elem étezésünk és az univerzumban elfoglalt helyünk kérdéseinek vizsgálata. Mértani elemekből felépülő, egyszerre futurisztikus  fantáziákat és orosz konstruktivista hagyományokat megidéző architektonikus rajzain kontextus nélkül jelennek meg az olykor díszletszerű, máskor grafikusan gazdag munkái , megidézve egy utópisztikus konstruktumot  vagy kozmikus utazást.  DEIM Balázs Space-sorozatában hétköznapi tárgyakból modellez egy ismerni vélt látványt, képezi le nekünk a világot, majd ezt a megkonstruált valóságot dokumentálja. Narratív tárgyegyüttesein hétköznapi tárgyak  játékos konstellációi válnak fiktív űrdokumentumokká,  s ezek atmoszferikus vizuális leképezésével kapcsolódik az alkotó a fotográfiai képalkotás valóság-fikció tematikájú elméleti diskurzusához.  A futurisztikus vagy fiktív  látványok  a befogadó kontextualizálásával válnak valósággá, s az emberi elvágyódás határtalanságának leképezése által munkáikat kortárs tájképekként is definiálhatjuk.