TRANKER Kata a legfiatalabb generációhoz tartozik, akit komolyan foglalkoztat kortársai, azaz generációja létkérdései. Hétköznapok, karrier, család, boldogság, az egzisztencia körébe tartozó teoretikus és gyakorlati kérdések, válaszok. "Mintha a túloldalon állnék, próbálom kilesni, hogy mások hogy csinálják. És mindent, amit látok, lejegyzek." mondja TRANKER. Megfigyelésének központi eleme a nosztalgia, egyfajta metaforikus történelmi memória, mely emlékeit fokozott gonddal szétválogatja, átszűri majd más - a mű számára legelőnyösebb- médiumba fordítja.  A Budapesten élő művész a különböző helyeken talált fényképeket, személyes tárgyakat, egyéni konstruktív művészeti manipulációjának veti alá. A rajzokat, objekteket, papírkivágásokat, vagy módosított talált fényképeket egy komplex - a kézművességre nagy hangsúlyt fektető- installációba építi, így létrehoz egy földrajzi hovatartozástól mentes, történelmi linearitáson nyugvó egyetemes művészeti és szociológiai hálót, melyben önmagát is definiálja.

Az első egyéni kiállítását építő művész az elmúlt években egyfajta szociálpszichológusként figyelte a társadalom alapegységét adó egyén, és a kisebb-nagyobb közösségek kölcsönös kapcsolatait. Kutatta a hétköznapi élet motorját, a rutin természetét. Észrevételeitől vezérelten keresett és talált fényképeket, amelyek egyetemes kultúrtörténeti szempontból közel azonos jelentéssel bírnak. Finom, de bizonyos szempontból drasztikus beavatkozásai következtében, portrék, párok, családok és csoportok fényképei kapnak új értelmezést a kiállításon. A horizontális illetve vertikális vonalak mentén szétszabdalt, és egy meghatározott rend alapján újra összeállított részleges fotó kollázsok, mintha egy lehetséges alternatív, egyéni történelmi képet mutatnának. TRANKER legújabb munkáinál a portrékon, csoportképeken az egyenes vonalú vágások mellet, letakarja, kivágja, vagy egyszerűen nem rajzolja meg az alak arcát. Ezzel az egyén személyazonosságára kérdez rá, és arra késztet bennünket, hogy helyettesítsünk be valakit, aki bárki lehet, azt is mondhatjuk, hogy egy erőteljes gesztussal uniformizál. Az így feszültté tett művek "nagyvonalúságról" beszélnek és reflektálnak a társadalomkutatók által vizsgált, a kultúra és társadalom tükrében megfogalmazott csoport és egyén közötti jelentőségszemléletre. Az arc elvonásával, mint veszteséggel magát a portré lényegét teszi kétségessé hasonlóan, mint John Baldessari manipulált, festett reklámképeivel. Míg a művész generációja a jelenlegi fogyasztói társadalom alakítója és húzórétege, addig az 1960-as 70-es években készült talált fotóinak szereplői a fogyasztói társadalom kezdetét jelölik, definiálják.  Finom vonalvezetésű rajzain figurák, csoportok jelennek meg, vagy egy művészi, rajzi eszközökkel elabsztrahált grafikon válik kiállítási tárggyá. TRANKER a személyes intuitív erejét ötvözi lélegzetvételnyi érzékenységet mutató rajzi képességével. A fényképek, rajzok, papírhajtogatások egy koherens, egész kiállítási teret megmozgató installációs egységet alkotnak.  A művek önmagukban is értelmezhetőek, viszont az adott kiállítási kontextus egy további helyzeti jelentést kölcsönöznek nekik. Trankerre jellemző az építkezés: egy kiemelt installációs részből indulva építi fel szinte a végtelenségig fokozható nyitott műcsoportját.  Önálló kiállításán ezt a kiindulási pontot egy több mint száz darab sajátos origami fát, ágacskát tartalmazó vitrin tölti be, amelyet fotóinak és kollázsainak egysége, mint emléktorlódás vesz körül.