A Struktúrák kertjében két fotóművész és két képzőművész alkotásain keresztül mutatja be VILTIN Galéria az absztrakt alkotói folyamat eltérő megközelítéseit, vizualitását, kifejezési formáit. Fény, árnyék, színek és formák eltérő ritmusa és játéka alakítja a kiállítás összképét, ahol az absztrakció és a realitás a geometrikus elemekből építkező két- és háromdimenziós alkotások kompozícióiban találkozik. 

Az absztrakció és a figuralitás határán érzékenyen egyensúlyozó GÁSPÁR György (1976) folytatja a novemberi egyéni kiállításán bemutatott, architektonikus építkezést felváltó, zárt egységen belül létrejött belső struktúrákra és mechanizmusokra fókuszáló sorozatát. Legújabb munkáin ugyanakkor már nem csak a működési mechanizmusokat (Love Machine) vagy fiktív szerkezeteket modellál, hanem szubjektív gyerekkori élmények ikonikus vizualitását fordítja át geometrikus rendszerekbe (Jumpsies). Megőrizve a személyes aspektust, a formákról és működésről a hangsúlyt áthelyezi az egységeket összekötő vonalrendszerre, így hangsúlyozva az interperszonális kapcsolati hálót és kötődési pontokat. Az előhívott szubjektív élmények olykor forgó, máskor kibillenő szimmetriájú struktúrában vizualizálódnak, s mellette párhuzamként a gyerekkori gumizás jelensége FICZEK Ferenc nyolcvanas években készült cikázó vonalrendszerű képszekvenciáin is megelevenedik.

Katja PÁL (1979) képi világa a konstruktív művészi hagyományokat ötvözi a perspektíva szabályaival játszó, mégis kiszámított vizualitással. Egyedi, formázott fatáblákra készült festményein elforgatott, megvágott axonometrikus térrajzok jelennek meg. A ljubljanai Museum of Modern Art által múlt ősszel bemutatott munkáin a szabálytalan képtestek formája és felülete a rajta lévő kivágások, hajtások által törik meg. Míg a kivágások, beékelődések formálják a kompozíciók külső formáját, s a festett fehér kontúrvonalak tagolják a képteret, addig a színes élek a képi egység megőrzéséért felelnek. Szabályos és szabálytalan, megtört, mégis egységes alakzatok - ez a konstans, deklaratív ellentmondás uralja PÁL síkban rétegzett minimál alkotásait, ahol a belső feszültség és a kibillenő nézetek által kelnek igazán életre a munkák.

Hétköznapi együttállások, építészeti megoldások kiragadott részeinek vizuális absztrahálása formálja SEBESTYÉN Sára (1970) képi világát.  A mindennapi környezetből kiemelt, talált geometrikus struktúrák, felületek alakítják monokróm vagy színes kompozíciót, ahol szigorú mértani formák vagy éppen lágy fények által körbevont színes formák jelennek meg. A szokatlan perspektíva, kivágás és a szabálytalan felületek mégis éppen annyira egzaktok, mint játékosak, s ezen ellentétek felelősek képi dinamikájának folyamatos jelenlétéért. SEBESTYÉN leggyakoribb motívumai az építészet eszköztárból kerülnek ki, szokatlan kivágásokkal vagy perspektívákkal változtatva meg a primer látványt. Hol a fókusz, hol a képkivágás játéka által kelnek életre atmoszférikus hatású fotográfiái, melyek a képi redukció ellenére is lírai, szenzuális összképet eredményeznek.

SIMON Gellért (1987) fotói és fotómontázsai konkrét művészeti előképekhez köthetők, mégis sajátos vizuális nyelvvel és világképpel rendelkeznek. Rendszereket, összefüggéseket keres és talál, a képek által elmélkedik a világról, munkásságát kognitív fotográfiaként definiálja. A színek és a figurativitás kiszorításával mégsem válnak sterillé képei. Hommage á Morellet sorozatában a francia festő, François Morellet munkássága előtt tiszteleg, a mester kompozícióit elektromos vezetékek és az őket tartó oszlopok fotóival megidézve. A kiállításon látható másik sorozata a repetíció gesztusát használja: a Könyv variációk képein semleges háttér előtt több rétegben Moholy-Nagy László - A festéktől a fényig című könyvének borítóján látható többsávos fekete keret kivágott fotójával játszik, a fotográfia médiumán át megmutatva az egy témára lehetséges szimmetrikus variációkat.