A VILTIN Galéria decemberi kiállításán örömmel mutatja be az 1970-es évek magyar neoavantgárd művészetének legizgalmasabb szitanyomatait a Pesti Műhelytől a Pécsi Műhelyen át a Balatonboglári Kápolnatárlatok keretében született alkotásokig. Mindemellett
Kovács Attila a hetvenes években készült munkáin keresztül az egészen egyedülálló művészeti és technikai minőségű nyugat-németországi lapokig is kitekintést ad.
Az 1950-es évek amerikai absztrakt festészetének meghatározó művésze, Frank Stella egyben a kortárs sokszorosított grafika korabeli legnagyobb újítója is volt. Stella 1967-től szoros munkakapcsolatot ápolt Kenneth E. Tyler grafikai gépmesterrel, akivel együtt számos ponton képesek voltak megújítani a litográfiát és a szitanyomás technikáját, alkalmazási lehetőségeit a magasművészetben. Ezzel egy időben - 1968-ban - készíti el Bak Imre, Fajó János, Nádler István és Molnár Sándor az első magyar képzőművészeti szitamappát. A textilnyomóktól vásárolt használt szitákkal készült művek magukon viselik a kezdetlegesség és a vasfüggöny mögötti állapotból adódó technikai pontatlanságot, de művészi minőségük semmivel sem marad el a korabeli amerikai és németországi szitanyomatoktól.
1971-ben hozta létre Bak Imre, Fajó János és Nádler István a Pesti Műhely néven ismertté vált neoavantgárd képzőművészeti közösséget. A műhely alkotói fontosnak tartották a sokszorosított, limitált példányszámú, magas minőségű képzőművészeti reprodukciók terjesztését, így 1973-ban a Benczúr utcában egy szitanyomó műhelyt létesítettek. A céltudatos fiatal művészek csoportjához hamarosan csatlakozott Mengyán András, Hencze Tamás és Keserü Ilona.
Ezzel párhuzamosan, 1973-ban, a Lantos Ferenc által vezetett Pécsi Műhelyben Pinczehelyi Sándor elkészíti a Land art és a konceptuális művészet vizuális nyelvezetére fogalmazott és mára emblematikussá vált szitanyomat műveit.
Galántai György 1970. június 28-án elindítja a Balatonboglári Kápolnatárlatokat, amely négy éven keresztül nyaranta a hazai avantgárd művészet kiemelt jelentőségű találkozóhelye lett. Az 1971-re ?mozgalom? jellegűvé vált művészeti szerveződést a hivatalos politika akadályozta és nyíltan támadta. A Lektorátus szándékában állt a progresszív boglári kiállítások anyagait is zsűrizni, azt azonban a szervezők egyértelműen elutasították, a politikai gépezet pedig gyakorolta a "Három T" (Tiltott, Tűrt, Támogatott) kultúrpolitikát. A '72 és '73 nyarán nagy sikerrel megrendezett és nemzetközivé vált eseményt a hivatalos szervek szigorúan figyelték, majd 1973 őszére az eredeti formájában bezáratták.

Kovács Attila az 1964 és 1970 között létrehozott egyedi művészeti nyelvezetében (Vonatkoztatási rendszer, illetve Transzmutációs Plasztikusság) készült műveinek sokszorosított megjelenítésére 1969-ben a Német Szövetségi Köztársaság legkiválóbb technikai minőségben dolgozó grafikai műhelyét kutatta fel.
A megannyi ismert mű mellett számos ritkán látott nyomat is helyet kap a kiállítótérben.