9 művész Moldovából és Kubából

Kiállító művészek: 

Moldova: Pavel BRAILA | Alexander TINEI | Irina VERDES | Stefan RUSU
Kuba: Maria Magdalena CAMPOS-PONS | Sandra RAMOS | Jose A. FIGUEROA

Kurátor: Ruxanda RENITA 

Az ember helyének a 21. századi világképben való meghatározása a Planetáris ember kiállítás célkitűzése. A válogatás egy földrajzi-politikai kapcsolattételen keresztül jeleníti meg két ország, a posztszovjet Moldávia és a castro-i Kuba összekötését a közelmúlt történelme, az eszmék meghatározó, majd kiábrándító volta és a különböző okokból fakadó perifériatudat által. Mindannyian ebben a régióban és szocializmus hanyatlásának átélőjeként megértettük, hogy a múltból fakadó frusztrációk, amelyek - többek között - a centrumhoz tartozás vágyával foghatók meg, nem oldódtak fel a rendszerváltással. A központok továbbra is léteznek, csak azok a jelen információs társadalmában egyre közelibbekké, elérhetőbbekké váltak, más helyzetbe juttatva, más problémákkal szembesítve a világ kisebb, kevésbé domináns országait.

A koncepció és a kiállítás a planetaritást a mintavétel és a bemutatás módszereivel közelíti meg. Az összekapcsolás révén rávilágít a példaként kiragadott területek identitására, de ezt egy harmadik helyen teszi láthatóvá. A kubai vendégmunkások letelepedési hulláma a szocializmus legegzotikusabb migrációs történetének tekinthető, a moldáv identitáskeresés a rendszerváltás utáni időszak egyik megragadható etnikai és politikai folyamata, amelyek számunkra kézzelfogható asszociációként jelennek meg a tárlat témaválasztásában. A bemutatott művészek nemzetközi szereplések során bizonyították, hogy művészetről alkotott koncepciójuk globális mértékkel mérhető. A kilenc művész a legkülönbözőbb médiumban dolgozik, így a néző eltérő megnyilvánulásokon keresztül ismerheti meg a lokalitás és az egyetemesség párhuzamainak művészeti kifejezését. A művekben, a társadalomban helyét kereső egyén, a korhoz viszonyuló személy illetve a hely - Kuba és Moldávia - milyenségének meghatározása kerül párhuzamba, összekeverve a kubai és a moldáv valóságot.

Az emigráns ALEXANDER TINEI munkái a transzcendenshez való közelítés révén próbálják megha­ladni a perifériális szemléletet. Az Uncle R. (R. bácsi), és az My father (Apám) című rajzok a Szov­jetunió identitását vesztett ?termékét? dekonstruálják. Míg ez a meg­közelítés egyben kritikus és stati­kus, SANDRA RAMOSÉ egy ak­ciófilméhez hasonlatos. RAMOS a Csodaországban járó Aliz szerepé­be bújik, de a Szívkirálynő helyett krokodilokkal harcol, és meseszerű álomképek helyett a kubai kivándor­lás képei jelennek meg előtte. PAVEL BRAILA videói a mai Moldova posztkommunista valóságát mutatják be - a valóságba, amely nem engedi, hogy a moldávok múltjuktól elszakadjanak. Alberto Korda nem hivatalos ?fogadott? fia, JOSE A. FIGUEROA, ezzel szemben Kuba múltját létfontosságúnak tekinti a kubai identi­tás kialakításához, és mindennel azonosul, ami Kubai volt, van vagy lesz. Hasonló perspektívát képvi­sel STEFAN RUSU, aki kommuni­kációs hidakat térképez fel Kuba és Moldova között elítélő, de egyben filozofikus attitűddel. Amerikai száműzetése idején MARIA MAGDALENA CAMPOS-PONS a vízzel, Kubával azonosul. Szülőhazájától távol a víz válik művészi médiumává és egyben a gyökereihez, Kubához való kap­csolódási pontjává. CAMPOS-PONS-hoz hasonló koncepciót képvisel a fia­tal moldáv dokumentarista fotós IRI­NA VERDES is, aki a nyilvánvalót, a magától értetődőt mutatja meg: ha elhagyjuk a szülőföldünket, hogy megváltsuk a világot, nem szabad elfelejtenünk otthon maradt testvéreinket.

A kiállítás nem csupán a mun­kák üzenetei, hanem a médiumok sokfé­lesége által is megkísérel eljutni a planetáris ember fogalmához. En­nek jegyében NELSON REGUERA kubai és ARCADIE RUSU moldáv koreográfus tánc performanszai új szintet nyitnak a kiállításban. A té­mát itt a legalapvetőbb művészeti ?forma?, az emberi test, illetve annak mozgása jeleníti meg. Létünk­nek, létünk időbeli és térbeli határtalanágának bizonyítása a képzelet különböző formái által - gondolatokon és szavakon túli üzenetekként.