"Keresem a rendet a világban, a látható és a bennem élő belső képek találkozása érdekel. Ha rátalálok, mindent megteszek annak zavarmentes rögzítése érdekében. Ha mégis zavart érzek, nyitott vagyok arra, hogy azt alkotói képzeletem átalakítsa. Munkáim így gyakran metaforikusan mutatják meg a kép témájáról bennem élő ideát és a harmóniáról, harmonikusról alkotott kulturális kollektív képünk szintézisét.+

TÍMÁR Péter a hazai neoavantgárd fotográfia legjelentősebb alkotóinak egyike. Permutáció című kiállítása a VILTIN Galériában a múlt és a jelen tükrében válogat életművének fontos állomásaiból. 

A művész egyéni karakterű látásmódja elsősorban az úgynevezett képzőművészeti indíttatású fotográfiáin nyilvánul meg, amelyben "kedvelt műforma volt, hogy a művészek a szekvenciákat mátrixba rendezik, a sok apró részletből egy nagy egységet építenek. Mátrixként összeállított képsorok jellemzik Tímár Péter '70-es évek közepén készült munkáinak egy részét is." - írja Szilágyi Sándor.

Permutációba rendezett három darab húszképes tablója, A hivatal fantomja I-III. felületét szemünk folyamatosan pásztázza és keresi a lineáris összefüggést a képek között. Ezt az automatizmust zavarja meg az organikus rendezés és az egy-egy ismétlődő kép jelenléte. A 5x4-es struktúrába illesztett fotók narratívájának műveleti szabálya így matematikai megközelítéssel nehezen leírható, ugyanakkor fizikai (kvantumállapot) és filozófiai értelemben (egzisztencializmus, egzisztenciálék: az emberi élet) figyelemreméltó képi kísérletnek tekinthető.

Ezt a kiterjesztett művészeti megközelítést látjuk TÍMÁR újabb, Középpontos tükrözés és Valóságos vagy lehetséges című sorozatainál is, amelyek átfogó értelmezését természettudományi és filozófiai konnotációk mentén fogalmazhatjuk meg. A fotográfia médiumának karakterjegye a pillanatmegragadás, a lineáris időbeliség rögzítése, ami TÍMÁR Péter érdeklődését is felkeltette. 1976-os Mozgástér című mátrixán egy szállodai szoba játékos térbejárásának lehetünk szemlélői. Képeinek ugyanakkor egyértelmű karaktere a festőiség: autonóm színezésű vagy fekete-fehér tájképei, csendéletei morfológiai értelemben fotófestményeknek is tekinthetők.

Az ember-gép kapcsolata a művész munkásságában 1979-ig nyúlik vissza. A Típustervező Intézet alkalmazottjaként TÍMÁR azon kevesek közé tartozott, akik dolgozhattak a komputer kezdeti időszakának monstrumaival. Találkozása a számítógéppel meghatározó erejű és maradandó volt. A mára posztdigitális vizuális látásmódként tárgyalt megközelítés TÍMÁR számára a hosszú évek során automatizmussá vált: "a látható és a bennem élő belső képek találkozása érdekel"  - mondja, azaz gyakorlatilag az elektronikus, majd a digitális kép annyira átalakította szemléletét, hogy "képzetei" egyfajta metaforikus, organikus kiborglátást vizualizálnak.

A kiállításon átfogó képet kapunk a képsorozatokat, szekvenciákat készítő művész 50 évet átölelő munkájáról.

"Én is megtanultam, hogy a legjobbat kell keresni. Ahogy a színész dolga a legjobb hanghordozást, a legjobb gesztust megtalálni, úgy a fotográfus a ?legjobb? pillanatot, a legjobb nézőpontot, képkivágást, tónust keresi. De engem sokszor nem ez érdekel. Éveken keresztül rendszeresen jártam színházi próbákra, mert izgalmasabb volt számomra a sok lehetőség, ahogy a szerep eljátszható volt, vagy eljátszható lett volna, mint az eldöntött, végleges, tökéletes előadás. Ugyanilyen öröm versek kéziratait, az ismert sorok leírt, majd áthúzott alternatíváit olvasni. Engem fotográfusként a képi lehetőségek különösen izgatnak. A lehetőségek együttese, mint MŰ ? legyen az akár egy történet pillanatainak szabadon alakítható egymásutánja, egy arc rezdüléseinek sora, egy képrészletnek a képen belüli elmozdulásai. Vagy a színek: ki meri állítani, hogy tudja, mik a természet "igazi" színei? Mindegyik lehetőség igazi. És igazi egy történet pillanatainak minden lehetséges sorrendje is. Nem is azt mondom, hogy a dolgok lehetnének ilyenek, vagy olyanok, hanem azt, hogy a dolgok ilyenek is és olyanok is, egyszerre, egy időben. A ?permutáció? ezeknek a lehetőségeknek a sora, illetve a hosszú sorból most csak annyi, amennyi ezeken a véges kiterjedésű falakon elfér."

TÍMÁR Péter (*1948, Ajka) 1972-ben építészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1979-ig építészmérnökként dolgozott a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézetben (TTI). 1978-ban lett a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1990 és 1992 között főtitkára. 1978 és 1983 között a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának tagja, 1979-től titkára. 1975-től a Fiatal Művészek Klubja Fotószekciójában dolgozik, pár évig annak vezetője, a nyolcvanas években pedig a Toldi Fotógaléria művészeti vezetője volt. 1979 és 2010 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola Fotó szakának vezető tanára, 1997-től 12 éven át az iskola igazgatója volt. Emellett óraadóként évekig tanított fotográfiát a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Kaposvári Egyetemen és a Budapesti Kommunikációs Főiskolán is. A fotográfia oktatásának szervezése terén jelentős szerepet vállalt és szakírói munkássága is számottevő. 1990-től 26 éven keresztül volt a Fotóművészet című folyóirat kiadó-főszerkesztője. Munkásságát 1996-ban Balogh Rudolf-díjjal ismerték el. 1998-ban jelent meg Budapest Plein Air című albuma. Számtalan hazai és nemzetközi ? Ausztria, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Németország, Svájc, USA - csoportos kiállításon vett részt. Művei megtalálhatóak többek között a párizsi Nemzeti Könyvtár Kortárs Metszet- és Fotótárában, Elysée Múzeumban (Lausanne), az Archive of Modern Conflict, (Montreal), valamint a Magyar Fotográfiai Múzeum kollekciójában, továbbá hazai és nemzetközi magángyűjteményekben.