A VILTIN Galéria második alkalommal rendez egyéni kiállítást KÓRÓDI Zsuzsanna műveiből. A Nomofóbia a nemzetközileg elismert alkotó legújabb sorozatait mutatja be.

KÓRÓDI Zsuzsanna az általa készített rétegzett, nyomtatott üvegek mögé tökéletes pontossággal rögzíti saját tervezésű printjeit, amelyek összeillesztésével megszülető reliefek a háromdimenziós tér végtelen variánsaivá, oszcilláló felületeivé válnak. KÓRÓDI doktori tanulmányai során újfajta megoldásokkal is kísérletezett, amelyek megvalósítására a koronavírus-járvány miatt történő otthoni munkavégzés is ösztönözte: a műteremben készített üveghasábok helyett üvegjellegű, áttetsző szilikonpasztákat húzott meg.  A kiállított művek közül néhány ezen új metódus alapján született, így a matematikailag pontos, kiszámítható üveg helyett a művész festői volta, a tevékenység spontaneitása és a szilikon organikussága kerül előtérbe. Végeredményben napjaink virtuális tereinek nyüzsgő rengetege köszön vissza, s mindkét technikai eljárás a néző szemét, biológiai látását teszi próbára és készteti folyamatos mozgásra.

A nézőpont-változtatással maximálisra fokozott optikai illúzió az op-art egyik mestere, Carlos Cruz-Diez sávozásaihoz, dinamikus, transzparens konstrukcióhoz hasonlatosan áramló hatást eredményez. KÓRÓDI legújabb műveiben ezt a vibráló effektust egészíti ki a képeiben elhelyezett nyugvópontokkal, mintegy a szem pihentetésére, majd felfrissülésére késztetve ezzel a nézőt. Cruz-Diez azt vallotta, hogy a kreáció helyett a megkreált újrakreálása a művész dolga. Éppen így alkot KÓRÓDI is és hívja képalkotásra a befogadót is. Vagyis a néző tudatos látása révén a képet önmagában, de egységeire lebontva, sőt az új elemek, a nyugvópontok által a kétdimenziós és a háromdimenziós felületek viszonyában is értelmezheti. 

KÓRÓDI a nonfiguratív alkotók, azon belül is az op-art illúzióteremtői között még további kapaszkodót nyújt, bátran vállalja képei szenzuális, szociológiai és filozófiai kontextust is; az alkotások együttesét summázó névadás egyértelmű társadalomkritikai aspektust ad, erős képolvasatról tanúskodik. Nomofóbia - "no mobile phone" - a mobiltelefon hiányának betegsége, tehát a mobiltelefon-függőséget,  az információs társadalom egy súlyos tünetét veszi górcső alá.

Képei izgalmas, érzéki színválasztások - tiszta és kevert színek közös palettája. Precíz, letisztult, konstruáló jellegük és frissességük ellenére nemcsak a fentebb említett konkrét témakiindulásban mennek szembe az op-art hagyományaival, hanem KÓRÓDI tudatos "képzőművészeti" gondolkodásának vállalása révén is. Míg az op-art művészei javarészt bátran utasítják vissza a kézjegyszerűen működő alkotásmódot és műként ismerik el a reprodukált terméket, ezzel szemben KÓRÓDI, mint friss kortárs op-art alkotó direkt felülírja ezt az alapmetódust. Már önmagában a hagyományos iparművészeti technika, az üveg használata megcáfolja a másolhatóság lehetőségét, ugyanakkor a befogadóban felidézi az "üveg mögé zárt alkotás" teremtette érzések világát is. Mintegy megközelíthetetlenné, érinthetetlenné teszi a digitális printeket. A nyomatok pedig minden képen különbözőek, az üveggel való kölcsönhatásban minden egyes mű önálló illúzió és entitás, s így megállásra ösztönzik a látogatót, mindezt úgy, hogy az összetartó, valóban ciklusként működő sorozat az egyes művek összevetésére, ugyanakkor azok önálló értelmezésére is felhívja a figyelmet.

Igaz a címben jelölt tartalom, a nomofóbia, a technológiai függőség ábrázolása a képek közös mozgatórugója, mégis a kiállítás feloldja a képek okozta feszültséget. Annak ellenére, hogy a nézőt a mobilokhoz, a technikai kütyükhöz hasonlóan itt is folyamatos vizuális ingerek bombázzák, és az internetes világ pixelhatásával egyetemben - de a fent említettek miatt - mégsem tud képről képre ugrálni, maga is kénytelen megállni és felfedezni az eltérő témákat. A látogató ezáltal mai világunk gyors működésével szemben végre elmélyülhet és a galéria falai között minden oldalról felfedezheti az üveg/szilikon és a digitális printek játékából megszülető variánsokat. 

Mészáros Flóra

KÓRÓDI Zsuzsanna (1984, Budapest) jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskolájának hallgatója. 2010-ben szerzett diplomát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem üveg szakán. 2009-ben a  dublini National College of Art and Design üveg szakán egy szemesztert töltött. Generációjának aktív tagja, egyetemista éveitől folyamatos résztvevője mind a hazai, mind pedig a nemzetközi művészeti diskurzusnak. Művei számos hazai és külföldi magángyűjteményben, illetve az Ernsting Glass Museum, Lette (D), az Iparművészeti Múzeum Budapest, valamint a Magyar Nemzeti Bank gyűjteményében egyaránt megtalálhatóak.