A VILTIN Galéria második alkalommal rendez egyéni kiállítást KONCZ András műveiből, ezúttal a művész pályáján és a hazai kulturális életben egyaránt meghatározó 1986 és 1996 közötti időszak munkáiból válogatva. A Ma csak Veled beszélek kifejezetten olyan alkotásokat mutat be, amelyek magukon viselik a 80-as évek új festészetére jellemző expresszivitást és a fordulat éveit meghatározó ironikus, néhol gátlástalanul az újra a megújulásra fókuszáló narratív gondolkodást.  

Ahogy azt Földényi F. László írja Hidegvérű szenvedély, Koncz András művészetéről (1997) című tanulmányában:

"A mai magyar festészetben talán Koncz fél a legkevésbé attól, hogy szavakban is rekonstruálható történeteket meséljen el. Ezzel természetesen ki is szolgáltatja magát egyfajta veszélynek; hiszen a klasszikus modern festészet története éppen a narrativitás kiküszöbölésére irányuló küzdelemnek is a története. Koncz látványosan - még kölcsönvett motívumok és idézetek révén is - kötődik a huszadik század klasszikus modernségéhez; ugyanakkor, e modernséggel ellentétben a vizualitás logikáját soha nem kívánja elválasztani a narratív, "irodalmi" logikától. Vannak képei, amelyek még arra is alkalmasak, hogy képregényként lehessen őket szemlélni. 

Ennek a képregénynek azonban egyetlen témája van, és egyetlen szereplője is. Annak ellenére, hogy sok figura látható rajtuk, s a helyszínek is változatosak. Mégis, ezek a festmények egy egyszemélyes színház benyomását keltik. A fantázia a színpad, s a fantáziáló Én kivetülései a szereplők. Ezek lépnek kapcsolatba egymással, különböző szerepekkel kísérletezve, a szexuálistól a politikáiig, miközben persze a valódi tét mindvégig az őket megálmodó Én. Pontosabban ennek az Énnek a belső küzdelme - illetve a megbékélésre való képtelensége. Ennek az önmagával folyton küszködő Énnek a mitológiája épül képről képre. ...

A tömegkultúra rekvizitumai, a pop, a comics, a disco, a TV, a pornó, a gyár, a reklám stb. elemei uralják a festményeket - csupa olyasmi, amit az elmúlt évtizedek európai és amerikai festészetében elsősorban vagy az irónia, vagy pedig a társadalomkritika céljából jelenítettek meg. Koncz merész - jelen esetben tényleg gátlástalan - gesztussal lép túl ezen az immár szinte kötelező érvényűvé csontosodott hagyományon. A modern tömegkultúra díszletei az ő képein nem a világ lecsupaszodottságát hivatottak érzékeltetni. Ellenkezőleg: legjobb festményei mind azt sugallják, hogy ez az állítólag minden transzcendenciától megfosztott világ nagyon is alkalmas a szakralitás élményének a felkeltésére.A világ Koncz festészetében is hideg és csontig lecsupaszodott; de ő éppen ebből a teljes kifosztottságból merít erőt.

Tragikusnak tetsző témák uralják képeit; mégis, festészetét egyáltalán nem nevezném tragikusnak. Koncz művészetében a hiány, az űr, a kisemmizettség az a titkos tartalék, amely reményre ad lehetőséget. Magától értetődőnek tekinti a huszadik századi festészet azon irányzatait, melyek a világ deszakralizáltságát mutatják be, s föl sem merül benne annak gondolata, hogy visszalépjen egyfajta modern előtti naivitásba, ami puszta hazugságot és giccset eredményezne. Viszont a deszakralizáltságot sem fogadja el végérvényesnek: képei arról tanúskodnak, hogy tisztában van ugyan a kifosztottsággal, s ezt személyes keresztre feszítettségként éli meg - de éppen a megfeszítettségnek ilyen ábrázolása jelzi, hogy képtelen ebbe beletörődni. Festészete attól olyan radikális - és attól olyan hatásos, pillanatok alatt magával ragadó -, hogy abba merül alá, amitől talán a legjobban tart, s ott keresi a reményt, ahol a legmélyebb a reménytelenség.Ezeken a képeken nyoma sincs az önáltatásnak. Koncz festészete úgy kapcsolódik a művészet ősi hagyományához (ami mindig is a létezés szakralitásának, az istenitől való megérintettségnek az érzékeltetése volt), hogy közben kizárólag előre tekint. A hanyatlásban keresi a kapaszkodót, lefelé nézve igyekszik fölfelé.'

A nyolcvanas évek politikai, környezeti lazulásával együtt a nemzetközi posztmodern művészet aktuális trendje, a transzavantgárd Magyarországra is elért. Az új szenzibilitás KONCZ András művészetében is jelentős változást hozott. A fotót és a rajzot felváltotta a széles gesztusú, színeiben a komplementerekre építő, dinamikus figuratív festészet. A posztmodern művészeti gondolkodást követve KONCZ festészete is bővelkedik idézetekben, amelyek a szembeötlően letisztult festészet heroikus alakjainak környezetéül szolgálnak. 

Az 1989-es politikai változás a művész festészetének megújulását hozta, amely időszak emblematikus jegye a francia barokk tapétaminta és a dán torna. A tapétaornamentika monoton extázisa és a dán torna lelkes dinamizmusa közötti feszültség egy semmivel össze nem téveszthető művészi nyelvet ad KONCZ festészetének. A figura különböző léptékváltások segítségével felszabdalja a teret és így a befogadó vizuális lekövetését megzavarja. Ezen szándékolt művészi gesztussal KONCZ úttörőként mutat rá a 21. század kezdete új figurális festészetének egyik jellemző alaptételére. A tapétaminta demokratikus volta a hazai újdemokrácia analógiájaként jelenik meg KONCZ ironikus felhangokkal dolgozó művészetében. 

1995 és 1996-os római tartózkodását követően festészete elmozdul és inkább a művészet belső törvényeire összpontosítva, egy koncentrált, a korábbi munkáira szorosan építő, szintetizáló művészeti nyelvrendszert hoz létre. E nyelv sajátja az érzékiség és a művészi érzékenység párhuzamainak elmélyült keresése. 

KONCZ András (1953, Budapest) generációjának egyik meghatározó és elismert alkotója. 1980-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán szerzett diplomát. Főiskolás éveiben, 1976 és 1980 között, a hazai neoavantgárd mozgalomhoz csatlakozva, társaival megalapította a "Rózsa presszó" avantgárd művészeti körét. 1982-83-ban tanulmányúton vett részt Olaszországban és Nyugat-Németországban. 1985 és 1990 között Hegyi Lóránd művészettörténész szervezésében létrejött új szenzibilitásnemzetközi csoportos kiállításokon szerepelt Ausztriában, Nyugat-Németországban, Svédországban és Finnországban. 1986-ban Stúdió díjat kapott. 1988-ban elnyerte a Novotrade-Sotheby's ösztöndíjat, 1989-ben az Eötvös ösztöndíjat, 1990-ben a Schleswig-Holstein Kulturális Minisztérium ösztöndíját, majd 1995-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíját. 2010-ben Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki. Az Ernst Múzeum 1998-ban egyéni kiállítást festményeiből (Koncz András: Művek 1976-1998), majd 2002-ben fotóiból (A hetvenes években fotókat csináltunk: Koncz András kiállítása) rendezett. Művei számos magángyűjtemény mellett többek között a LUDWIG MÚZEUM - Kortárs Művészeti Múzeum Budapest, a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, a Paksi Képtár, a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a Szombathelyi Képtár, valamint a bécsi Albertina, a Museum moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien, továbbá a Neue Galerie Graz - Universalmuseum Joanneum gyűjteményében is megtalálhatóak.