JOLÁTHY Attila (1927-1998) életműve sokáig rejtve maradt a nagyközönség előtt, habár szerves részét alkotja a második világháború utáni magyar művészettörténetnek.  A művész hagyatékának szakmai gondozójaként, a VILTIN második retrospektív egyéni kiállításon mutatja be JOLÁTHY válogatott munkáit. Az Irreálisnak tűnő valóság a koherens és fegyelmezett életmű korai, széles körben még nem ismert, párizsi fejezete. A vibráló színekkel operáló 1960-as évekbeli korszak Magyarországra visszakerült alkotásaiból először mutat be válogatást ez a hiánypótló kiállítás.

 A 80-as évektől épült, számos kiállításon bemutatott legismertebb, konstruktivista sorozatai a térdinamikával, az átlátszóságok és a konkrétan látható formák viszonyával foglalkoznak, amelyeket a művész túlzott perspektívával alakított ki. Ezt megelőzően, a 70-es évek eleje-közepén, a hullámvonalak, a hullám interferenciák foglalkoztatták és ezeket a vonalakat alakította csíkokká. A korszak emblematikus munkáit 2020-ban az Érzékeny logika című kiállításon mutattuk be.

Mielőtt 1956-ban Párizsba költözött, JOLÁTHY dekoratőr és műszaki rajzoló állásai mellett Márffy Ödön tanítványa, majd tanársegédje lett. 1958-60 között a Grand Chaumiére magánakadémia növendéke volt, majd az Art 62 művészcsoport (Évry, 1962) alapítója és vezető tagja. Bevallása szerint 1962-63-ban kezdett el önállóan komponálni. A műszaki rajzok világa inspirálta és ahogy egyszer összegezte: a műszaki élet az ember szellemi produktuma, a tudás kontrollál; indítást viszont csak az érzelem adhat. A műszaki kultúra birtokában dolgozta ki a harmincezer színt tartalmazó saját színszabványát. Párizsban alkotói módszere is gyökeresen megváltozott, a direkt festést felváltotta a tervkészítés, amelyeket akkurátusan albumokba gyűjtött, hogy nyomon tudja követni fejlődését. Franciaországi kezdeti éveiben két irányból inspirálódott. Egyrészt birtokba vette a konstruktív törekvések eredményeit, másrészt a Louvre egyiptomi gyűjteményének hatására érzékenységet mutatott az archaikus művészet szimbolikája, jelszerűsége iránt. Végül e kettő együttesen segítette elő a formák síkba térítésének, síkokra bontásának megvalósítását. Egyfajta jelszerű tömörítéssel élő festészetet teremtett, amelynek nagyszerű példája az 1964-ben készített Turbina című munkája. Ezt követően, 1965-66-ban jut el az op-art inspirálta műveiben a teljes absztrakcióig, ugyanakkor azok aszimmetrikus szerkesztésével ellent is mondott annak. A dekorativitást és az optikai illúziókeltést alárendelte a léthelyzeteket, feszültségeket, ütközéseket kifejező kompozícióteremtésnek. A művész ezt a periódusát maga geomartnak nevezte el. Festészetének ez a szakasza 1968-as diáklázadásokat átélve zárult le és a megváltozott létállapot megfogalmazására a szögletes formákat művészetében felváltották az íves vonalak.

JOLÁTHY soha nem hazudott könnyű harmóniát. A törvényszerűségek és a képzőművészet nyelvén mindig arról a világról beszélt, amelyben élt.

JOLÁTHY Attila műveiből 1991-ben az Ernst Múzeum rendezett retrospektív kiállítást. Számos magyar közgyűjteményben szerepelnek munkái, így a Modern Magyar Képtár, Kassák Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, Paksi Képtár vagy a Hermann Ottó Múzeum kollekciójában.