Az őszt a művész egy New York-i rezidencia programon töltötte a brooklyni Residency Unlimited-nél. BAGLYAS Erika felkészülten érkezett a nagy almába. Előzetes egyeztetések után Cordula Maria Rien Kuntarival, a városban élő távol-keleti politikai menekülttel dolgozott együtt, hogy "szociológiai térképet" rajzoljon a képzőművészet közvetett eszközeivel egy a hazáját elhagyni kényszerült ember életútjáról. Feldolgozza és megjelenítse az egzisztenciális választás morális dilemmáit az elérhetetlennek tűnő ideális létállapot megteremtéséről. Hogyan lehet mindent újrakezdeni egy emberi élet derekán, miközben a hétköznapok nyomása idő előtti döntések folyamatára kényszerít? A művész a projekt során a közös munka hatásától megérintve elkezdte a Don't Become a Statistic! (Ne legyél statisztika!) című rajzsorozatát, amely jelen kiállításának a gerincét alkotja. A kezdetben kicsi, A/4-es dosszié méretet idéző, fekete alapra rajzolt művek főszereplője a társadalom szövevényébe ágyazott egyén, a törékeny ember és annak megpróbáltatásai. Az olykor ironikusnak, szürreálisnak tűnő letisztult ikonográfiával dolgozó képek megdöbbentő újszerűséggel tárják fel az internacionális ember mai valóságát. A New Yorkban elkezdett munkáját tavasszal berlini ösztöndíján folytatta tovább.

"Egyéni mikrovilágok egy globális rendszerben" mondja a művész. BAGLYAS legújabb kiállításán félreteszi a nemi szerepek tárgyalásának lehetőségét, most a nemtelen individuumra koncentrál, a tulajdonságok nélküli, arctalan egyénre, akiben magunkra ismerhetünk. Rajzain figurái olykor egy-egy ügy mellé állnak, felülkerekednek valamin, majd kiélvezik jutalmukat, vagy groteszk felállásban ellentmondásos dolgokat művelnek, széthúzást tanúsítanak, alá- és fölérendeltek, magányosak, megmosolyogtatóak. Máskor összefognak, de többedmagukkal is nehezen jutnak sokra, és minden igyekezetük ellenére épp csak szerény, zárt közösségük hőseivé válnak, míg végül döntéseik következményeként időnként elbuknak.

Az Indigó Kedv indigói elfednek, megmutatnak és mismásolnak, a maguk ellentmondásában a festői, felületi szépségük maszatos nyomot hagy. Az egyén ujjait bepiszkítva stigmatizálnak, mint azt láttuk BAGLYAS előző Bunker és a Politikai barátság című projektjében. Az indigónak, mint egy régi-szép anyagnak a jelen idejű használata a történelmi múltfeldolgozás igényére is figyelmeztet. A jelenünk megértése és a továbblépés, csak emlékeink újragondolása után lehetséges, még ha ez idealisztikusnak tűnik is. Bár a kiállításon bemutatott művek címei, vagy a nagy - az emberi léptéket meghaladó - méretű objektek idegen nyelvű feliratai fenntartják az internacionális érzést, a művész korábbi munkáira építve definiáltan földrajzi helyhez köti a kiállítás másik felét, azaz megérkezünk Kelet-Európába. Emlékezve egy időszakra, amely a kiérdemelt vagy ki nem érdemelt kitüntetéseivel leplezte az egyéni sorsok szomorúságát. Mondhatnánk, hogy egy nemzetközi, emberközi utazás után nagyméretű pecséttel deklarálja a konzekvenciát NEVER AGAIN (Soha többé).