A VILTIN Galéria szezonzáró, fülledt szerda délutáni fény című kiállításának koncepciója beilleszthető a galéria elmúlt három évben rendezett, kis létszámú csoportos kiállításainak sorába: a kortárs absztrakt festészeti helyzettel foglalkozó x-play és a kortárs figurális művészeti attitűdöt vizsgáló human project kiállításokat követő, öt művész munkáiból rendezett tárlat közös nevezője az 1910-es évek modernitásában keresendő.

A modernizmusra jellemző volt az autonomitásra való törekvés és így jöttek létre az izmusok, amelyek viszont önmagukon belül, a korábbi kánontól független, végtelen szabadság lehetőségét adták a művészeknek. Ezen irányzatok szoros egymásutánisága és párhuzamos jelenléte egy korábban semmihez sem hasonlítható és azóta is egyedülállóan nagy hatású, pezsgő művészeti korszakot jellemzett. Ezt a stilárisan és médiumhasználatában is rendkívül izgalmas periódust - kisebb kortárs művészeti vizsgálódás után - könnyedén párhuzamba állíthatjuk jelen korunk művészetével. Az absztrakt és figurális művészet egyidejű és azonos relevanciával bíró jelenléte, valamint a kifejezőeszközök széles spektrumú használata korunkat is izgalmas művészeti időszakká emeli/emelheti.

Barry Schwabsky amerikai műkritikus 2015-ben a kortárs festészetről szóló írásában az alábbi összefoglalással élt: "A látszólag ellentétes trendek nemcsak egyidejűleg hatályosak, hanem valójában kiegészítik egymást. A napjainkra jellemzően a különböző szétválasztott kulturális területek mindennapi kölcsönhatásban állnak egymással, amelyek néha egy konvergenciamezőt hoznak létre." A hazai és kelet-közép-európai régió művészetében is ennek vagyunk tanúi. A kölcsönhatások nem csak a különböző kulturális területek között jönnek létre, a művészek a természettudományok és társadalomtudományok aktuális helyzetét is figyelemmel kisérik. Egyszerre van jelen a harcos tenni akarás - gondoljunk a politikai, vagy társadalompolitikai indíttatású művészetre, - és a meditatív, tiszta és éber, olykor már melankolikus elrévedést közvetítő művészet.

Az előbbi analógiával a 20. század elejére visszatérve: a német expresszionizmust a francia és amerikai közönség barbár-teuton, vad és erőszakos művészetnek tekintette, amely szorosan kötődik a korabeli politikához is. Ezzel szemben és minden hasonlóságuk ellenére, a kortárs francia ?expresszív? művészek Henry Matisse elgondolását követték, azaz a művészet legyen "kiegyensúlyozott, tiszta és higgadt, mellőzze a zavarba ejtő és nyomasztó témákat". Karl Ruhrberg, a Művészet a 20. században című könyv egyik szerzője szerint "Míg Matisse nyugodtságra és érdek nélküli örömszerzésre törekedett, a német expresszionisták nyugtalanítani és lázba hozni akarták a közönséget." Száz évvel Matisse kijelentése után nemcsak formai hasonlóságokat tapasztalunk a korai avantgárd és a kortárs művészet között, hanem attitűdbéli és ideológiai hasonlóságok, dinamikák is felfedezhetők. 

A kiállítás rámutat az analógiák törvényszerű ismétlődésére, vagy egyszerűen a tradíciókövetés jelentőségére. BÁLVÁNYOS Levente (1966) talált tárgyak felhasználásával készült térbeli kollázsaiban, reliefjeiben Kassák Lajos konstruktivizmusa, vagy Georges Braque kubizmusa jelenik meg. JUHÁSZ Dóra (1974) vibráló, kettős érzelmeket kifejező ecsetkezelése párhuzamba állítható Oscar Kokoschka expresszív, a kor nyugtalanságát is tükröző festészetével ugyanúgy, mint Matisse korai festményeinek végtelen, állandóságot árasztó nyugalmával. KISS Péter (1962) kísérleti fotográfiáin gyakran fényképezőgépet nélkülöző laboratóriumi eredményeket látunk, fotogrammokat - a technika úttörője az avantgárd fotográfus, Man Ray volt. NAGY Benjámin (1985) festett kollázsai a maguk szürreális konstrukciós-dekonstrukciós szándékával egy újrafésült, melankóliával átitatott, monokróm Giorgio de Chirico, vagy Korniss Dezső művet idéznek. Andreas WERNER (1984, DE-AT) sci-fi írók által inspirált ?futurizmusa? az 1910-es évek építészeinek látványterveivel mutat párhuzamot.