A VILTIN Galéria nyári kiállításának címét CHILF Mária azonos című akvarelljétől kölcsönözte, hogy kortárs képző- és fotóművészek segítségével járja körül a testábrázolás több ezer éves problematikáját, s közelítsen a ruhátlan emberi testábrázolás különböző rétegeihez. Az elmúlt évezredekben az arányos férfi, illetve női test a szépség és a harmónia szimbóluma lett - korízléstől és moráltól függően - hol bibliai-mitológiai történetbe ágyazva, hol élethűen megfestve a nemi vágy megtestesítőjeként. "Az aktrajzolás művészi érdekességének egyik alapja, hogy végre is az ember áll legközelebb az emberhez s az ember érdekli leginkább az embert." - áll Lyka Károly (Művészet, 1915/3) tanulmányában, s valóban: legyen objektivitásra törekvő élethű kép, stilizált testkép vagy éppen allegorikus megjelenítés, a művészetben az akt műfaja nagyon sok tematika kifejtésére ad lehetőséget az alkotóknak. A test reprezentációja a mai napig érzékeny terület, mely a nemi és társadalmi szerepek, identitás vagy morál változása mentén mutatja az adott társadalom viszonyulását az emberi testhez. Kenneth Clark az aktról szóló kötetében (Kenneth Clark - Az akt - Tanulmány az eszményi formáról, Budapest, 1986) az angol és magyar terminológiában egyaránt megkülönbözteti a meztelen (naked) és az akt (nude) kifejezést. Míg az első a ruháitól megfosztott, inkább szemérmes emberalakra utal, az akt ezen felhangoktól független, ruhátlan testet jelent.

Az Elviselhető mélység kiállítás az akt műfajába (is) sorolható megközelítéseket mutat be, melyek a kortárs testábrázolás egy-egy aspektusába engednek betekintést. Klasszikus előképek és azok társadalomkritikai megközelítése visszatérő tematika iSKI KOCSIS Tibor (1972) munkáin - ezúttal egy tudományos-technikai reflexió, a Szaturnusz és Vénusz absztrakt-organikus képpár formájában -, ahogy KOLOZSI Bea (1973) Közterek sorozatának is egyik kiindulópontja, mely az emberi test köztéri reprezentációjával foglalkozik. TÍMÁR Péter (1948) klasszikus beállítású aktképei feloldják a határvonalat az akt és portré műfaja között, s fotográfiái inkább tekinthetőek személyiségportréknak. A nemi identitás komplexitásával foglalkozik DIÓSI Máté (1990) Body I-II képpárja, amelyen a művész saját teste válik élettelen tárggyá egy kísérleten keresztül, valamint MÉSZÁROS László(1967) Barbie és Ken című munkája, amely többek között a mára átalakult értékrendekre, a nemiség eltolódására reflektál. SZABÓ Klára Petra (1981) testtel foglalkozó akvarelljein  pedig a női szerepkörök, női test és öntárgyiasítás kérdése kerül elő. Szubjektív hangvételű munkáinak önreflexív karaktere ugyanakkor utat nyit a női identitás kérdéskörébe tartozó általános állítások átfogalmazásának is. RÓZSA Luca Sára (1990) pannóinak visszatérő témája az ember és környezete közötti ambivalens viszony. A We Want It All sorozat festményein a természet rovására "haladó", csúcstechnológiákkal operáló embert a művész lecsupaszítva és kiszolgáltatva küldi vissza eredeti, természetes közegébe. KIRÁLY András (1972) absztrakt festményén az egyszerű piros ponttá redukálódott mellbimbó játékosan idézi meg a női test egy ikonikus részletét, míg BABINSZKY Csilla(1970) Strip - avagy ezek a ruháim, de hol vagyok én? című rajz-installációjának középpontjába a hiány került, hiszen pont a mű főszereplője, a ruháitól megszabaduló meztelen női test hiányzik képeiről, miközben a földre dobált ruhadarabok tanúskodnak a címben szereplő  aktusról. Andreas WERNER (1984) alkotásain kulisszákat, robotokat vagy éppen futurisztikus pszeudo épületeket, űrhajókat idéző formákat látunk, szándékosan egyensúlyozva az interpretáció határán. Kisméretű akvarelljeinek formaisága az első nagyon magas épületek korába visz vissza minket, amikor még kérdés volt, hogy a jövő nemzedéke a skyscraper vagy esetleg a sky penetrator kifejezéssel illeti az építészeti remekeket.