A Diszkrét végtelen cím a matematikában használatos "diszkrét" - ami a folytonos ellentéte -, valamint a "végtelen" szó összekapcsolásából született. A két fogalom egymással ellentétes viszonyban áll, ám a két művész, KIRÁLY András és TRANKER Kata alkotásaiban ezek szoros szimbiózisa jelenik meg. A diszkrét matematika véges dolgokkal, véges struktúrákkal foglalkozik. Olyan dolgokat tekintünk diszkréteknek, amelyek nincsenek egymáshoz túl közel, hanem rések vannak közöttük. És bár a matematikában ez azt jelenti, hogy nem érnek össze, valójában mégis közel állhatnak egymáshoz, anélkül, hogy kereszteznék egymás útját. Ez a szemlélet jelenik meg a két művész alkotásait illetően is: elsőre egymástól távolinak tűnik látásmódjuk, ám ha alaposabban beleássuk magunkat munkásságukba, rájövünk, több kapcsolódási pont is fellelhető művészetükben.

KIRÁLY András legújabb festményei az elmúlt években született műveket követik, folytatva a geometriai formák - mint az ovális - és a rácsszerkezet alkalmazását. Az egyébként szabályos alakzatokat egyenetlen módon ábrázolja, elrejtve a szerkesztettség bárminemű jeleit. Az emberi kéz nyomai tűnnek fel ezáltal, s így az esetlegességről is tanúskodik. Ez a "káosz" azonban pusztán látszat, a művek mögött komplex rendszer húzódik meg, amely a gondos tervezésnek köszönhető. Festményeinél kiemelt szerep jut a léptéknek: a nagyméretű vásznakon burjánzó alakzatok egészen másként hatnak attól függően, milyen távolságból szemléljük őket. Erre erősít rá a széleskörű színhasználat is, amelynek köszönhetően hol kirajzolódnak az egymást keresztező formák, hol markánsan elkülönülnek a festmények alkotóelemei.

TRANKER Kata legfrissebb művein is tükröződnek alkotómunkásságának jellemző vonásai: a fotókból és objektekből építkező, reliefszerű installációival egy-egy "miniatűr" világot, jelenetet hoz létre. Munkáin egyszerre kapnak helyet figurális és absztrahált alakok, amelyek a köréjük teremtett miliővel az emberi alkotói tevékenység jegyeit őrzik. Ez elsősorban a megmunkálás apró nyomaiban ölt testet, és főként az anyagnak, a rétegelt papírmasszának köszönhető. Az általa felvázolt mikrovilágok egyszerre jelenítenek meg egyéni történeteket és globális kérdéseket. Míg az előbbit a fotók alkalmazása, addig a tágabb perspektívát az absztrahált formák megléte tükrözik. Ugyanez a gyakorlat figyelhető meg a szoborszerű műtárgyainál is, amelyeken az emberi és az állati arcok egyfajta metamorfózison mennek keresztül - az ovális fejformáktól egészen a kidolgozott arcvonásokig. A falon látható, aprólékosan megmunkált, részletgazdag figurái és tárgyai törékenynek, esendőnek hatnak, míg a központi közös installációban helyet kapó szobrok masszívak, erőteljességet sugároznak.

A matematika analógiaként van jelen mindkét művész munkásságában: egyrészt a formákat illetően (a gömbölyded alakzatok, mint a kör vagy ovális, illetve a rácsszerkezet), másrészt a fogalmakat illetően (például a halmazok és a metszetek). A matematika egyik fő jellemzője az egzaktsága, a rendszerelvűség mindkét művésznél fontos alkotóelem, erre rá is erősít az előszeretettel alkalmazott rácsszerkezet. A háló többnyire "háttér"-ként szolgál, ám valójában ennél jóval fontosabb szereppel bír. Szimbolizálja a világ működését, azt a rendszert, ami nemcsak a matematikában van jelen, hanem a mindennapok legapróbb mozzanatait is átszövi. Megadja az alapot a két művész egyéni világának, illetve keretezi azokat. Ez az egyik pont, ahol egymásnak feszül a két művész munkásságán belüli ellentét, ami leginkább a "szabálytalan rend" fogalmával írható le. Miközben rendszerekben gondolkodnak, használják a rendszerszerű elemeket, a megformálásmódjukat leginkább a szabálytalanság jellemzi. Kézzel, segédeszközök nélkül létrehozott műveik megtörik az általánosságban a rend(szer)ről alkotott elképzeléseinket.

A geometriai formák, illetve az absztrahálás folyamata mindkettőjük munkásságában megtalálható. KIRÁLY András korábban figurális festményeket hozott létre, majd elemeire bontotta, redukálta a realisztikus komponenseket, így hozva létre egy olyan eszköztárat, amelyben a formák már csak emlékeztetnek a világot alkotó elemekre - akárcsak az atomok. TRANKER Kata pedig elsősorban az emberi alakot absztrahálja, a fejből ovális, míg a testből trapéz és háromszög keletkezik. Ezek mellett azonban jelen vannak realisztikus elemek is, amelyek konkretizálják a művein megjelenő történeteket és szereplőit, vagyis az embert és az őt körülvevő világot.

A léptéket tekintve azonban szöges ellentétben áll egymással a két művész: míg KIRÁLY monumentális festményekkel operál, addig TRANKER objektjei apró komponensekből építkeznek. Azonban a lépték - a közelség és a távolság - fontos szereppel bír mindkettőjük esetében. Ugyanúgy ellentét figyelhető meg a színhasználat tekintetében is. A kiállításon azonban kiegészítik egymást KIRÁLY András színekben gazdag, izzó festményei és TRANKER Kata nyugalmat és békét sugárzó munkái. 

A Diszkréten végtelen kapcsán született új, közös mű: az a+b=x rávilágít arra, hogy milyen azonosságok húzódnak a két művész gondolkodás- és kifejezésmódjában. Összegzi ezeket, ugyanakkor feltárja azt is, milyen ellentétek feszülnek egymásnak a két pályát illetően - akárcsak egy halmaz. Az installáció a körforgás és a folytonosság szimbóluma, mondhatni egy végtelen pályát ír le. Az egymásba illesztett, grandiózus falemezeken váltakoznak a két művész munkái, azt bejárva egy-egy átalakulási ív bontakozik ki. KIRÁLY András festménye egy színes, kígyózó láncolatként öleli körül az installációt, TRANKER Kata szobrai és reliefjei pedig egy evolúciós folyamat végtelenített menetét tükrözik. A kiállítás közepén elhelyezkedő közös mű megtöri a galéria terét, és párbeszédet kezdeményez a falakon elhelyezkedő egyéni alkotásokkal, amelyek attól függően, hol helyezkedik el a látogató, különféle műcsoportokat és olvasatokat láttat. 

Lépold Zsanett