Van úgy, hogy a történések összeérnek. A felhő találkozik a napfénnyel, a rémült tekintet a mosollyal. A folt a vonallal, a fény színei a föld barnáival, szürkéivel. A forradalmi láz a közönnyel. A múlt a jövővel. 
A magasművészetben a napi politika ritkán jelenik meg, ha mégis, akkor a művész leginkább az irónia oldaláról közelítve gyakorol kritikát vagy mondja el véleményét. Más azonban egy háborús helyzet, vagy maga a háború. A nyugati kortárs művész életkorából adódó - jellemzően nem létező - egyéni emlékezete helyébe a kollektív emlékezet lép. Így emlékszik a félelemre, rettegésre, bizonytalanságra, fájdalomra, bizalmatlanságra. Bár nem élte meg, mégis szorít a mellkasa, szaporábban ver a szíve, ha meghallja a szót: háború. Nincs ennél mélyebben beégett közösségi emlék, szorongást kiváltó történés. Így van ez a szomszédunkban jelenleg dúló háború esetében is. 
A történelmi háttér ismerete szükségszerű egy kor, időszak művészetének megismeréséhez. Ezt tapasztalja majd a korunkat vizsgáló jövőbeni kutató is.  
Az aktuális eseményeket a különböző hírszolgáltatók felületein mi már szinte élőben követhetjük, követjük és ezáltal azonnal érintetté is válunk, megszólalásaink pedig tükrözik habitusunkat. A szorongás mindannyiunk számára valós, amire a hétköznapi ember reakciója esszenciálisan kétfajta: Az egyik forradalmi, tettre kész, cselekvő. A háború által közvetlenül érintett embertársaival, menekültekkel mélyen együttérző, rögtön adakozó, az otthonában helyet ajánló; önkéntes munkát vállaló, és a közösségi portálokon aktívan a saját nézetei mellett kommentelő. A másik passzív, megfigyelő, gondolkodó, de nem közömbös, aki természeténél fogva is lehet, hogy csöndesebb, távolságtartóbb. Nem számít, hogy melyik, a legfontosabb, hogy ne uralkodjon el senkin a közöny, érzéketlenség. 
A művész más. Az események részévé válik pusztán aktív alkotói státuszával, érzékenységével. A legizgalmasabb műalkotások azonban nem utólag, reflexióként születnek, hanem egyfajta váteszi képességről tanúskodva megelőzik az eseményeket. Gondoljunk Petőfi soraira, amelyeket két évvel az 1848-49-es forradalom előtt vetett papírra: "...És a zászlókon eme szent jelszóval: / "Világszabadság!" / S ezt elharsogják, / Elharsogják kelettől nyúgatig, / S a zsarnokság velök megütközik: / Ott essem el én, / A harc mezején, / Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,..."
Egy másik látnoki alkotás a száz évvel ezelőtt aktív periódusát élő Oskar Kokoschka munkája: miután megfestette Auguste Forel, a kiváló svájci pszichiáter portréját, a doktor és családja nem vette meg a művet. "A görcsbe rándult kezeimmel úgy nézek ki, mint aki szélütést kapott" - mondta Forel. Tizennyolc hónappal később ez ténylegesen be is következett. 
Még számos hasonló példa bizonyítja az alkotói képzelet időbeni relativitását. 

A VILTIN Galéria Bizalomtanulmánycsoportos kiállítása olyan műveket is bemutat, amelyek, bár korábban készültek, mégis mintha a 2022. tavaszi események reflexiójaként születtek volna meg. 
Miklos GAÁL 2003?ban fotózott Demonstration Daycímű munkáján a havas utcákon összegyűlt tömeg a béke mellett demonstrál. Az időtlen kép ikonszerűsége eszünkbe juttatja a világ különböző helyszínein 2022. február végén készült sajtófotókat az orosz-ukrán háború ellen demonstráló tömegekről. 
KALICZKA PatríciaBizalomra képtelencímű festménye már első látásra is túlmutat a két ember közötti kapcsolat határain. 
RÉSZEGH Botond 2018-ban kezdte el A háború anatómiájaciklusát. A témát különböző médiumokon, rajzban, festményben feldolgozó művész rendkívül letisztult vonalvezetésű alakjai ikonszerűen, mementófigurákként ábrázolják magát a szorongást: a mentális állapotot, amit a háború kollektív tudatunkban rögzült emléke felszínre hoz. Ezt követően, 2021?ben készítette két nagyméretű festményét Angyal I-IIcímmel. A kvázi-diptichon kék-sárga komplementer kontrasztja közvetlen váteszként emlékezik az Ukrajna földjén elesett háborús áldozatokra. 
iSKI KOCSIS Tibor 2021 decemberében rajzolta Black Horizon című munkáját, amelyen a végtelen fekete horizont nemcsak a formákat nyeli el, hanem a színeket és így a fényt is. 
KIRÁLY András 2017 óta következetes festői programban vizsgálja a színek - azon belül is a tiszta színek - és az egyszerű vonalak, formák feszültségét, harmóniáját, diszharmóniáját. Végül 2021 tavaszán a komplementerek összekeveredtek, beszürkültek, a vonalháló összekuszálódott és a tiszta színek elveszítették fényüket: festményein egyre hangsúlyosabbakká váltak a fekete formák,  a nagy forma, formaegyüttes felemésztette a kicsi, tiszta színű formát és vált beszürkült, megütött fehér anyaghalmazzá. 
KOVÁCS Péter 1998-ban készült Lény című alkotásán a túlméretezett, féregszerűen elnyúló központi test dinamikusan, fenyegetően magasodik a perspektivikus teret meghatározó sokkal kisebb elliptikus sík fölött. 
KÓRÓDI Zsuzsanna legújabb lentikuláris művének társadalomtudományi analógiáját leginkább egy szóval lehet leírni: demokrácia. A Breeze, azaz Szellő című munka tiszta, a kilencvenes éveket megidéző színei folyamatosan mozgásban vannak. A horizontális és vertikális kontrasztra épülő optikai műalkotás a szín és forma vibráló, hullámzó egysége, belső harmóniájának kohéziója kikezdhetetlen; egy metaforikus Bizalomtanulmány.