FORGÓ Árpád (1972) alkotói programja az elmúlt évtizedben kikristályosodott csomópontok mentén, jellemző műtárgyegyüttesein keresztül rajzolódik ki a VILTIN Galériában első alkalommal megrendezésre kerülő egyéni kiállításán.

FORGÓ látványelvű festészettől induló absztrakt pályája az anyagokkal való intenzív kísérletezési időszakot követően nemzetközi rezidencia programok során bontakozott ki. A kétezres évek közepének kísérletei nyomán a táblakép térbeli lehetőségeinek vizsgálata került a közelmúltban alkotói gyakorlatának fókuszába. A tradicionális műfaji keretek szélső, plasztikával közös határterületeit vizsgálja.

Tiszta színekből és monokróm felületekből építkező struktúráiban a művész a festészet utáni absztrakció által felvetett kérdéseket gondolja tovább a nemzetközi kortárs festészet kontextusában. Stiláris tekintetben a háború utáni két évtizedben jelentkező geometrikus absztrakció konkrét művészeti irányzatához, valamint a formázott vászon tendenciájához köthető karakteres formanyelve ugyan rokonítható a magyar neoavantgárd nyugati orientáltságú geometrikus törekvéseivel is, de egyedi manualitásának és antropomorf léptékének köszönhetően mind a külföldi, mind a hazai előképektől különbözik.

Míg a geometrikus absztrakció a képmezőben rejlő metafizikai kvalitások által megteremtett térérzetnek szentelt nagy figyelmet, addig a konkrét művészet radikális léptékváltása által is igyekezett a kép tárgyi valóságára irányítani a figyelmet. FORGÓ szemléletmódja ugyan rokon a műalkotás önmagára utaló, tárgyi státuszát előtérbe helyező konkrét művészeti felfogással, mégsem tekinthetjük e felfogás egyenesági örökösének. Manualitást előtérbe helyező formázott vásznai következetesen emberi léptékűek. A kép terét annak valós testén, a vakrámára feszített vászon lehetőségein keresztül vizsgálja. Vizuálisan kontrollált plasztikus struktúrái a vonal, a felület, a szín és a mérték összhangjára koncentrálnak.

FORGÓ festészetnek elkötelezett alkotói attitűdjében a kísérletező szellemű anyaghasználattal párhuzamosan, egymásra épülő műtárgyciklusok formájában egyre határozottabban artikulálódtak a formára, a képre, mint térbeli kompozícióra irányuló kérdésfelvetései. A fal síkjához nem tökéletesen idomuló, reflex-el ellátott modulok, vagy a dobozszerűen megnyitott képterek objektjelleget kölcsönöznek műveinek.

A természeti látványból kiinduló biomorf kompozíciók fokozatosan geometrizálódó barázdái hoztak először mélységet a négyszögletes táblakép sűrű olajsíkjába. A felülettel való kísérletezést követően a kép struktúrájának radikálisabb megnyitását a formázott vásznak és modulokból építkező művek jelentették. Az élénk, aszimmetrikus akril felületek egy dinamikus, formaközpontú gondolkodásnak engedtek tág teret. FORGÓ moduláris munkáiban érhető legjobban tetten a fizikai teret kijelölő struktúra központi szerepe. A külön elemekből összeálló művek a formai egység és a végtelen variálhatóság együttes felmutatásával teremtenek harmóniát. Az egyes darabokban rejlő szigorú mértani logika és játékos formavilág a színek segítségével válik a néző számára feltérképezhetővé. A színek tagolják és értelmezik térbeli kísérleteit.

FORGÓ munkásságában kiemelten fontos szerephez jut a manualitás, amely nem pusztán a felületet megmunkálását, hanem a keret megépítését is magába foglalja. A képmélység dimenzióváltásaival is operáló mértani motívumkészlete a matematika eszközeivel megbontott olyan formai egységekben gondolkozik, amelyek a befogadó számára is hozzáférhetővé teszik az alkotói logikát.

 Legújabb sorozatában jól tetten érhető a számtani tárgyilagosságon alapuló, mégis rendkívül szenzuális képalkotási stratégia. A visszafogott négyzetes, egymás variációit adó monokróm akril felületek jelzés értékű térbeli intonációja és selymes fénye sorozat formájában bontja ki a rá jellemző dinamikus képtereket.

Magyar Fanni