KOSZORÚS Rita (SK)| KUSOVSZKY Bea | PÁL Katja (SLO) | Emilija RADOJIČIĆ (SRB) | VETŐ Orsolya Lia

absurdityismyfavoritefeeling (abszurditásakedvencérzésem), KOSZORÚS Rita azonos című festménye - így egybeírva - inspirálta a VILTIN öt művész munkáit bemutató kiállításának címét. Mindegyikük a nonfiguratív festészet merően 21. századi forma, szín, anyag és képtest analitikus vizsgálatát folytatják. Ismerik a klasszikus avantgárd, a modern és a háború utáni 20. századi absztrakt festészet kánonrendszerét. Ez az ismeretanyag hol beépítve - akár idézet vagy reminiszcencia formájában, - hol átértékelve, de mindenképpen egy új együttállást generál munkájukban. Így a műterembeli empírikus folyamatok jelentősége praxisukban felértékelődik és a modernitásra jellemző gyakran ortodox képalkotási gyakorlatot szabadabbá, játékosabbá, asszociatívabbá és - újszerűsége miatt formailag is - abszurddá  alakítják. 

A mindenkori kortárs képzőművészet a napi események témaként való megjelenésének kisebb-nagyobb intenzitással ad helyet. Kimondható, hogy jellemzően távol tartja magát azok direkt ábrázolásától. Ha mégis, azt realizmusnak vagy naturalizmusnak szoktuk nevezni. A hétköznapi dolgok közvetlen megjelenítése blaszfemizálja a művészet felkent belső rendjét, hiszen nélkülözi a drámát és a melankóliát. Ábrázolásaikban így a realista művészek is keresték a drámai kompozíció, megvilágítás, vagy a melankolikus együttállás egységének pillanatát. Ennek következtében a legegyszerűbb történés is megmagyarázhatatlan fenségességgel jelenik meg műveiken. A jelentős -akár életünket átformáló - események által inspirálva pedig azt élményalapon kivonatolták, majd metaforikusan átalakították és allegóriává formálták, ahogy E. Delacroix: Szabadság vezeti a népetcímű ismert alkotásánál láthatjuk. A barikádok fölé emelkedő központi nőalak figurája vált később Franciaország szimbólumává. 
Ugyanez a jelenség megfigyelhető a klasszikus modernitás utáni, elsősorban a forma- és színviszonyokat, valamint a látás természetét vizsgáló optikai jelenségeket interpretáló absztrakt művészetben is. A nonfiguratív ábrázolásnál azonban a drámai és melankolikus módosulnak: feszültség, kontraszt és szimultanizmus fogalmakká transzformálódnak. Magánemberként megélt hétköznapjaink társadalmi, gazdasági, pillanatnyi historikus eseményei - melyek még nem a kanonizált történelem részei, de egyezményesítés után biztosan azzá válnak - nyomot hagynak az alkotó ember pszichéjében, szellemében, így akarva-akaratlanul is beépülnek az inspiráló közegbe és közvetetten megjelennek az alkotásokban. Márpedig az elmúlt két év hétköznapjait a pandémia következtében kialakult gyakorlati, gazdasági, politikai, társadalomfilozófiai kérdések, cselekvések határozzák meg, ami ebben a formában még néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Ezt megélni ilyen hirtelen és mindent átható mélységben, ki kell mondani: "abszurd". Az emberiség történetéből már ismert, de legalább egy évszázada valós világméretű tapasztalást nélkülöző események hatást gyakoroltak és folyamatában ma is gyakorolnak a képzőművészetre és közvetett, akár formai metaforák mentén beépülnek az alkotási folyamatba.  

A spanyolnátha világjárvány 1918-19-ben több áldozatot követelt, mint az 1918 novemberében véget ért I. világháború. 1918-ban, majd 1922-ben jelenik meg A Nyugat alkonya, Oswald Spengler emblematikus műve, melyben megkérdőjelezi az európai központú nyugati kultúra hegemonikus fölényét: időben és térben organikusan egymásra ható nyolc kultúrkörre osztja a világot. 1924-ben megszületik a szürrealizmus első kiáltványa, melyben André Breton  a mozgalom lényegét így fogalmazza meg: "A léleknek olyan zavartalan önműködése (tiszta automatizmus), melynek célja szóban, írásban vagy bármi más módon kifejezni a gondolkodás valódi működését. Tollba mondott gondolat, függetlenül az értelem bármiféle ellenőrzésétől, s minden esztétikai vagy erkölcsi törekvéstől." Végül a gyakran idézett Lautréamont mondat: "Egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozása egy boncasztalon" - a szürrealizmus kanonizálja az "abszurd" jelenlétét a művészetben. 

    iski Kocsis Tibor